Skip to main content
energiaközigazgatás: magyar

Orosháza: Költségmegtakarítás majd’ százmilliós beruházással

Szerző: 2015. december 6.No Comments

„Modern és energiatakarékos környezetben fogadják az ügyfeleket az Orosházi Járási Hivatal felújított épületében. A pénteki avató ünnepségen Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese úgy fogalmazott, az állampolgárok adóforintjaiból a fenntartó állam törekszik a takarékos gazdálkodásra.
– A járási hivatal, a kormányablak találkozási pont az állam és polgárai között. Fontos, hogy méltó helyszínül szolgáljon ennek a találkozásnak — kezdte avató beszédét a város polgármestere.

Dávid Zoltán hangsúlyozta, belső tereiben, külső megjelenésében az épület méltón képviseli a járási hivatal államigazgatásban betöltött szerepét, s illeszkedik a városközponthoz.
— A felújítással a 21. századi szolgáltatások mellett mostantól 21. századi körülmények várják a város és a járás lakosait. Legyen ez az épület is a közbizalmon alapuló, szolgáltató közigazgatás elismert helyszíne — mondta a városvezető.

A központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásai elnevezésű projekt átadásán Lustyikné dr. Papp Anikó hivatalvezető az 1972-ben épült, 2 ezer négyzetméteres ingatlan sok évtizedes, változó funkcióit sorolta, majd a már nagyon aktuálissá vált hőszigetelési, nyílászárók cseréjét érintő beruházás részleteiről beszélt.
Kiemelte, olyan napelemrendszert építettek ki, amelynek energiáját házon belül hasznosítják, így is fokozva a költségtakarékosságot és a komfortérzetet.

Gajda Róbert kormánymegbízott emlékeztetett, ez a harmadik olyan projektrendezvény, ahol a magasabb szintű közigazgatás kapcsán avathatnak. Itt és Tótkomlóson kormányablakot, most az energetikai korszerűsítés végeredményét adják át.
— Ingatlanfejlesztési politikánkat a tudatosság jellemzi, hiszen 140 ingatlant kezelünk. Békés megyében mi voltunk a legnagyobb beruházók, hiszen 17 projekt zárul le hamarosan. Olcsó és hatékony közigazgatást szeretnénk elérni.

Csepreghy Nándor miniszterhelyettes kiemelte, az ország versenyképessége azon is múlik, milyen gyors párbeszéd zajlik az állampolgáraival.
— Az a célunk, szolgáltató államot hozzunk létre, hiszen mi vagyunk az állampolgárokért.”

Forrás:
Költségmegtakarítás majd’ százmilliós beruházással; Csete Ilona; beol.hu; 2015. december 4.