Skip to main content
közigazgatási informatikatörvények, határozatok

Módosul a biometrikus adatok kezelése a bűnügyi nyilvántartásban

Szerző: 2015. december 31.No Comments

„…Módosul a biometrikus adatok kezelése a bűnügyi nyilvántartásban 2016. január 1-jétől. Az Országgyűlés október elején egyhangúlag módosította a bűnügyi nyilvántartásról szóló jogszabályt.

A jövőben a biometrikus adatok emberekhez és nem ügyekhez kapcsolódnak, vagyis az azokhoz tartozó azonosító kódok a személyazonosító adatok és a fényképek nyilvántartásába kerülnek. Nem kell minden egyes eljárásban új DNS-mintát venni, így hatékonyabbá és olcsóbbá válhat a bűnügyi nyilvántartás.

A módosítás értelmében nem kell új DNS-profilt alkotni, ha az érintettnél a hatóság már rögzített két megfelelő mintát. Mivel eddig az ujj- és tenyérlenyomathoz, valamint a DNS-mintához tartozó azonosító kódokat ügyhöz és nem emberhez kötötten kezelték, akkor is levették azokat, ha már szerepeltek a nyilvántartásban. A változtatással az előterjesztő igazságügyi tárca szerint 20-40 millió forint is megtakarítható, és csökken a kutatóintézetek leterheltsége.

Az ujj- és tenyérlenyomatok esetében megmarad a jelenlegi mintavételi eljárás, mivel ezek változhatnak az életkorral vagy külső körülmények hatására.

Az összes biometrikus adat megőrizhető a bűnügyi nyilvántartási rendszerben mindaddig, ameddig az érintett bűnügyi adatai is a nyilvántartásban szerepelnek, ami szintén növelheti a későbbi személyazonosítás hatékonyságát.

Az úgynevezett bérrabság gyakorlata elleni fellépést szolgálja olyan elektronikus berendezések rendszerbe állítása, amelyek segítségével elektronikus úton, rövid idő alatt ellenőrizhetővé válik az érintettek nyilvántartás szerinti ujjlenyomata.”

Forrás:
Számos jogszabály módosul az újévben; Magyar Hírlap; 2015. december 30.