Skip to main content
közigazgatás: magyartársadalomtörvények, határozatok

Elfogadta a kormány a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretét

Szerző: 2016. január 25.No Comments

„Jóváhagyta a kormány a Vidékfejlesztési Program 2016-os éves fejlesztési keretét (ÉFK), amelynek eredményeképpen idén több mint 800 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra pályázhatnak a gazdálkodók. A most rendelkezésre álló keretből a Miniszterelnökség 59 darab felhívás megjelentetését tervezi, amelyből 4 pályázat közbeszerzési eljárással kerül meghirdetésre.
A Vidékfejlesztési Program keretében a 2014-2020 közötti uniós programozási időszakban mintegy 1300 milliárd forint került elkülönítésre, amelyből 2016-ban a Miniszterelnökség több mint 800 milliárd forint keretösszegben hirdet pályázatokat. A rendelkezésre álló uniós források maximális felhasználása és kiszámíthatósága érdekében a felhívások megjelenését éves fejlesztési keret szabályozza. A pályázók igényeihez mérten az ÉFK az elfogadást követően többször módosulhat.

A kormány szándékainak megfelelően Magyarországon egy olyan agrár-vidékfejlesztés valósulhat meg a 2014-2020 ciklusban, amely a nagybirtokok helyett a kis és közepes családi gazdaságok érdekeit szolgálja. A Miniszterelnökség éppen ezért kiemelt figyelmet fordít a Vidékfejlesztési Program keretében a beruházási jellegű támogatások biztosítására.

A gazdálkodók kisméretű terménytárolók építésére, valamint mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére több mint 30 milliárd forint értékben pályázhatnak 2016-ban. Az idei évben mintegy 70 milliárd forint támogatást nyerhetnek az állattenyésztők az állattartó telepeik korszerűsítésére. A kertészeti ágazat technológiai fejlesztésére, üveg és fóliaház létesítésre, ültetvénytelepítésre, gyógynövénytermesztésre és gépbeszerzésre is több mint 75 milliárd forint forrás áll rendelkezésre 2016-ban. Fejlesztési források elsősorban a kistelepülések önkormányzatai számára mintegy 76 milliárd forint keretösszegben nyílnak meg. Emellett a LEADER helyi akciócsoportok is több felhívásra benyújthatják támogatási kérelmüket közel 60 milliárd forint értékben.

A fiatal gazdálkodók is kiemelt célcsoportjai a vidékfejlesztési politikának. Az idei évben az új mezőgazdasági vállalkozások indulására, illetve beruházásaik megvalósítására a Vidékfejlesztési Program 76,5 milliárd forintot biztosít.

A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról, valamint a 2016-ra tervezett pályázati felhívásokról az 1012/2016. (I. 20.) Kormány határozatban található bővebb információ.”

Forrás:
Elfogadta a kormány a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretét; Miniszterelnökség; 2016. január 21.
A Kormány 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról; Magyar Közlöny; 2016. évi 8. szám; 2016. január 20.; 498-504. oldalak (pdf)