Skip to main content
közigazgatás: magyarterületfejlesztés

Százmilliárdok juthatnak az önálló Pest megyének

Szerző: 2016. január 31.No Comments

„Akár százmilliárdokkal gazdagodhat Pest megye a következő európai uniós költségvetési ciklusban – jelentette ki a Magyar Időknek Érd polgármestere. T. Mészáros András ezt annak kapcsán mondta el, hogy a Pest Megyei Közgyűlés pénteki ülésén bejelentették: a kormány döntése értelmében Pest megye önálló régióvá válik.

A politikus elmondta, hogy a megye élén állt, amikor 1999-ben megalakult a Közép-Magyarországi régió. – Már akkor látszott, hogy ha majd az Európai Unió tagjai leszünk, akkor a Budapesttel közös régió miatt Pest megye sérülni fog. Ennek az volt az oka, hogy miközben a főváros jócskán az átlag európai uniós fejlettségi szint felett állt, Pest megye az egy főre jutó GDP alapján alig érte el az ötven százalékot. A kettő együtt azonban 75-80 százalékot tett ki, így esélyünk sem volt a kohéziós és strukturális alapok megszerzésére – emlékezett vissza az érdi polgármester. Hozzátette: megpróbálták meggyőzni a döntéshozó politikusokat, hogy a fővárost és a megyét külön kell választani, 2001-ben még egy helyi népszavazást is ki akartak írni emiatt, de sem ők, sem az utódok nem jártak sikerrel, mostanáig.

T. Mészáros András rámutatott arra, hogy a különválás ellenére csak a következő európai uniós költségvetési ciklusban lehet realitása annak, hogy Pest megye komoly, akár százmilliárdos forrásokhoz jusson. Ennek oka, hogy ebben a hét évben még ez eddigi felállás alapján osztják a támogatásokat, így 2020-ig terveznek és felkészülnek a következő ciklus pályázataira. – A kormány nagyon sokat tesz azért, hogy ha az európai uniós források kevesek is, a Modern Városok Programmal segítse a megyei jogú városokat. Ebben Érdnek 2020-ig körülbelül 40 milliárd forint jut – hangsúlyozta T. Mészáros András. Hozzáfűzte: a fejlesztésekkel Érd tudatosan készül arra, hogy legkésőbb 2030-ra Pest megye székhelye legyen, amihez a polgármester szerint a településnek minden adottsága megvan. A következő években pedig mindent megtesznek azért, hogy ideális megyeszékhellyé válhassanak. Érd első embere szerint a Modern Városok Programban a településnek jutó körülbelül 40 milliárd forint garancia lehet erre.

– A 2015 és 2020 közötti időszakra tervezett Batthyány-programnak négy lába van, ebből egy a gazdaságfejlesztés. Létrehozunk egy kétszáz hektáros gazdaságfejlesztő övezetet, ahol első körben legalább tízezer munkahelyet szeretnénk létrehozni. A Duna-parton turisztikai és más fejlesztéseket hajtunk létre, és vállalkozói falut hozunk létre azoknak, akik most lakóövezetben dolgoznak – fogalmazott T. Mészáros András.
Komoly intézményfejlesztéseket terveznek, visszavásárolnák a most magánkézben levő vízművet, és megoldanák a felszíni vízelvezetést is. Utóbbival összefüggésben egy záportározót szeretnének kialakítani, ahol szintén turisztikai beruházásokat terveznek. A felszíni vízelvezetés után utakat, kerékpárutakat és járdákat építenének, annyit, amennyit a költségvetés alapján fenn tudnak tartani, emellett Ercsi felé egy a várost ivóvízzel ellátni képes vezetéket fektetnének le. – A közbiztonság javítása érdekében a következő egy-két évben jelentősen bővítenék a térfigyelőkamera-rendszert is – közölte T. Mészáros András.”

Forrás:
Százmilliárdok juthatnak az önálló Pest megyének; Borsodi Attila; Magyar Idők; 2016. január 29.