Skip to main content
közigazgatás: magyar

Új szolgáltatói modellt dolgozott ki Jász-Nagykun-Szolnok megye

Szerző: 2016. január 31.No Comments

„A megyében dolgozták ki, és alkalmazták először azt a modellt, ami a közigazgatás szolgáltatói attitűdjének alapja lehet. Ennek során három járásban végeztek teljes körű ügyféllekérdezést, és ezek alapján tervezték meg, és kezdték el a szükséges fejlesztéseket – emelte ki Kállai Mária. A kormánymegbízott a Rádió Orienten értékelte kormányhivatala elmúlt öt évét, s foglalta össze a további teendőket.

Éppen öt évvel ezelőtt szakított a közigazgatás azzal az ósdi szemléletmóddal, amelyben még a hivatal, és nem az ügyfél volt az úr. Mára pedig már ez vált az egyik legfontosabb szemponttá a lakosság elégedettsége az ügyintézés egyszerűsítése és gyorsítása, valamint a versenyszféra támogatása mellett. Kállai Mária elmondta, hogy a visszajelzések alapján jó úton haladnak, a jövőben pedig tovább szeretnék erősíteni gondosan felépített társadalmi kapcsolataikat. További tervük, hogy az állampolgárokkal – különösen a a fiatalokkal – jobban megismertessék munkájukat, ennek érdekében például nyílt nappal is készülnek.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében 11 kormányablak működik jelenleg, de márciusig újabb kettő nyitja meg kapuit Mezőtúron és Törökszentmiklóson. Tavaly közel 140.000 ügyfél fordult meg ezekben az intézményekben, a jövőben pedig a háttér és a tudás fejlesztése lesz legfőbb feladatuk. További fontos informatikai újításokon is dolgoznak, hogy ne az ügyfelek, hanem ‘inkább az iratok járjanak”, valamint hogy minél több ügyet el lehessen intézni egyszerre, egy helyen.

Az elmúlt időszakban többek közt korszerűsített vasútvonalat, főutat és kórházi részleget adtak át a térségben, a jövőben pedig a TISZA-TK Projekt Kft. Tiszapüspökiben létesítendő gabonafeldolgozó üzeme kerül főszerepbe, mely 145 millió eurós projektnek jelenleg az előkészületei zajlanak. A kormány is kiemelten kezeli ezt a vállalkozást, mely a 9,2 milliárd forintos állami támogatásuknak is köszönhetően mintegy 550 új munkahelyet teremt már az első fázisban, de indirekt akár 750 embert is foglalkoztathat majd.

A megye számára egy meghatározó cégről van szó, és ezt az a rendhagyó kezdeményezés is jelzi, melynek során a cég tájékoztatta a környékbeli szakképzőcentrumokat arról, hogy milyen munkaerőre lehet a jövőben igényük. A kormányhivatal is jó néhány értekezletet tartott közösen a vállalkozással tavaly, melyek során áttekintették a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az engedélyeztetések a lehető leggyorsabban és zökkenőmentesen menjenek. A kormánymegbízott elmondta, hogy mindezzel nem csak az állam gazdasági önállóságának megteremtését segítik, de azt is, hogy a végzős fiatalok a térségben maradjanak, és el tudjanak helyezkedni a megyében.

Január elsejétől számos okmány cseréje, kiadása lett olcsóbb vagy ingyenes. Többek közt az első jogosítvány, a személyi igazolvány és a lakcímkártya is díjmentes, de évi négy alkalommal erkölcsi bizonyítvány is kérhető. Az új, elektronikus személyi igazolványok iránt a megyében is hatalmas volt az érdeklődés. Január 22-éig közel öt és félezren kérték a TAJ- és lakcímkártyát, adó- és személyazonosítót, valamint elektronikus aláírást is magába foglaló iratot úgy, hogy ezen emberek harmadának nem járt még le az előző okmánya.

Tavaly a kormányhivatal 1,3 milliárd forintot fordíthatott fejlesztésre, és ebből az összegből főleg energiahatékonysági korszerűsítések zajlottak, melyeknek köszönhetően számos helyen javultak a munkakörülmények, szépültek az épületek. Ezáltal a teljesítmény is nőtt, hosszú távon pedig komoly anyagi megtakarítással is járnak majd a fejlesztések.

A megyében dolgozták ki, és alkalmazták először azt a modellt is, ami a közigazgatás szolgáltatói attitűdjének az alapja lehet a jövőben. Ennek során három járásban végeztek teljes körű ügyféllekérdezést, az elégedettségről és az elvárásokról, majd ezeket értékelve tervezték meg, és kezdték el a szükséges fejlesztéseket. A Rádió Orient műsorából megtudhattuk, hogy az állampolgárok elégedettek, a vállalkozók például 100 százalékosra értékelték az udvariasságot a hivatalokban.

A modellnek is köszönhetően jól kijelölhetőek a további fejlesztési irányok. Kállai elmondta, hogy az ügyintézés időtartalmát szeretnék minél jobban csökkenteni, és az eljárásokat egyszerűsíteni úgy, hogy mindig az emberek minőségi szolgálata legyen a középpontban. A tavalyi külső és belső integrációk után – két új hatóság, a Bányakapitányság és a Környezetvédelmi és Természetvédelmi hatóság csatlakozott hozzájuk – a jövőben az állam belső bürokráciájának csökkentése lesz fontos feladat.

Újabb árverésekkel folytatódik a tavaly megkezdett „Földet a Gazdáknak” program is, ahol elsőre már 1316 földrészletből 829 gazdára talált. 2016-ban sokrétű, új tevékenységekkel bővülő feladatok elé néz a kormányhivatal, melyek elvégzéséhez a kormánymegbízott továbbra is eredményes, magas színvonalú munkát vár, a járási szintek megerősítése, valamint a kormányhivatalok szerkezetének, feladatkörének átalakítása mellett – közölte a szakember, kiemelve: ‘a színvonalból semmiképp sem engednek’.”

Forrás:
Új szolgáltatói modellt dolgozott ki Jász-Nagykun-Szolnok megye; OrientPress; 2016. január 27.