Skip to main content
közigazgatási informatika

Már valamennyi fővárosi ingatlan tulajdoni lapja elérhető az interneten is

Szerző: 2016. február 1.No Comments

„Mára valamennyi, – több mint egymillió – fővárosi ingatlan tulajdoni lapja megismerhető és pillanatok alatt bárki számára elérhető az interneten keresztül is – emelte ki a Rádió Orient műsorában Borsay Tamás. Budapest Főváros Kormányhivatalának földhivatali főosztályvezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a zártkerti ingatlanok esetében a művelési ág megváltoztatását 2016. december 31-éig ingyenesen lehet kérni.

Tavaly összesen 417.693 ügy érkezett az első fokú földhivatalokba Budapesten, és a meghozott döntéseknek csupán a 0,2 százalékát változtatta meg fellebbezés után a bíróság – emelte ki a főosztályvezető. Hozzátette: a két legfontosabb célkitűzésüket is sikerült megvalósítaniuk, így minden ügyféllel 10 perces várakozási időn belül foglalkozni tudtak, írásban pedig két héten belül postázták a döntéseket. Borsay Tamás elmondta, hogy a pontosság mára már teljesen természetessé vált, elírásoktól, tévedésektől mentesen igyekszenek eljárni minden esetben.

A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy igazán hatékony munkát az aktualitásokra koncentrálva lehet végezni, amihez le kellett zárniuk néhány korábbi ügyet. Ilyen volt annak a 35 ingatlannak a kérdése is, amelyek korábban nem rendelkeztek tulajdoni lappal – történetük felgöngyölítéséhez külön munkacsoportot hoztak létre, melynek tagjai két éven át kutattak, s tartottak helyszíni szemléket. Mára valamennyi, mind az 1.092.891 fővárosi ingatlan tulajdoni lapja megismerhető, kikérhető személyesen a földhivatalokban, de pillanatok alatt elérhető az interneten keresztül is. Ezek első oldala ingyenesen, második és harmadik részük pedig díjfizetés ellenében tekinthető meg.

A nyilvántartások pótlása mellett a Magyar Állam tulajdonában levő ingatlanokon a vagyonkezelői hányadokat tekintette még át az elmúlt időszakban a hivatal, illetve a szolgalmi jogokkal kapcsolatos nyilvántartást is ellenőrizték. Egy külön munkacsoport foglalkozott az olyan befagyott ügyekkel, mint például a Csepel Művek vagy Csillebérc területén levő ingatlanok dokumentumainak, nyilvántartásainak hiánya.

Budapest területének 24 százaléka termőföld vagy erdő, amivel kapcsolatban szintén akadt dolga a hivatalnak. A termőföldeknél például vannak bizonyos korlátai a tulajdonszerzésnek, ennek betartatásában több hatáskört is a Földhivatali Főosztály gyakorol. Megszűnt a nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezet és használat joga is, így ezek törlését is a hivatal végezte, de az olyan kiemelt beruházásokban is számos feladatot elláttak, mint az új Fradi-pálya építése, vagy a jelenleg is zajló Városliget Projekt. A deviza alapú hitelek forintra váltásával kapcsolatban is megnövekedett a beadványok száma, és közreműködtek az állami tulajdonú termőföldeket érintő árverezési eljárásban is.

A Rádió Orient vendége felhívta a figyelmet arra is, hogy a zártkerti ingatlanok esetén a művelési ág megváltoztatását 2016. december 31-éig ingyenesen lehet kérni, a zártkerti művelési ágból kikerülve pedig jóval könnyebben intézhető egy-egy ingatlan adásvétele. Fontos információ az is – tette hozzá -, hogy a kérelmet csak írásban lehet benyújtani, elektronikus úton egyelőre nincs rá mód.

A családi otthonteremtési kedvezmény kapcsán rutin feladatai lesznek a hivatalnak. A főosztályvezető elmondta, hogy az eljárásban újdonság számukra nem lesz, ám az ügyek száma minden bizonnyal növekedni fog: be kell majd jegyezniük az új tulajdonosokat, és a Magyar Állam javára szóló banki jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat is fel kell vezetni a tulajdoni lapra.

A társas- és szövetkezeti házak alaprajzainak, iratainak a DalNet24 program keretei között már megtörtént a digitalizálása, jelenleg az olyan személyes adatok, mint a személyazonosító jel kitakarása folyik. Feltehetően az idei 4. negyedévben válik elérhetővé a szolgáltatás a lakosság számára.”

Forrás:
Már valamennyi fővárosi ingatlan tulajdoni lapja elérhető az interneten is; OrientPress; 2016. január 28.