Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Tarlós István: „a kutya sem akarta a BKK-t egy kétezer fős cégnek”

Szerző: 2016. február 8.No Comments

„A Budapesti Közlekedési Központ hatásköreinek módosítása után a cég feladata marad a közlekedés-szervezés és a közlekedési projektek kezelése – közölte Tarlós István főpolgármester a Városházán tartott sajtótájékoztatóján. A városvezető arról is beszélt, hogy milyen mértékű létszámleépítés várható.

„A BKK azt a szerepet tölti be majd, amit eredetileg elképzeltem neki. Eredetileg a kutya sem akarta ezt egy kétezer fős cégnek. Lényegesen kisebb cégnek kell lennie, az állam is ezt várja el, nem szétdarabolásról van szó. A két alapfunkció, amiért létrejött ott marad; a közlekedésszervezés és a közlekedési fejlesztési projektek menedzselése, ez utóbbi óriási feladat. A kétezer fős létszámból le kell vonni a jegyellenőröket, akikre szükség van az elektronikus jegyrendszer működéséig, ez 5-600 ember, de akkor is marad még vagy 1300, tehát itt valóban komoly létszámcsökkentésre lesz szükség.”

Elkészült 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30. – közölte Tarlós István. A főpolgármester hozzátette: a felújított szerelvények 2019 nyarán forgalomba állhatnak.

A csepeli HÉV felújításra szorul, mert nem kapcsolódik a fővárosi gyorsvasúti rendszerbe – mondta a főpolgármester. Tarlós István arról is beszélt, hogy a vonalat összeköthetik a 1-es villamossal és a nagykörúti villamosokkal.

A dunai hajózás fejlesztésének célja, hogy a folyami kishajózás az egész budapesti agglomerációt összekösse a fővárossal – mondta a főpolgármester a Városházán tartott sajtótájékoztatóján. Tarlós István kiemelte, hogy a projekt részeként parkolók és kikötők is kiépülhetnek.”

Forrás:
Tarlós István: „a kutya sem akarta a BKK-t egy kétezer fős cégnek”; InfoRádió; 2016. február 5.