Skip to main content
közigazgatás: magyarterületfejlesztéstörvények, határozatok

A Kormány 1038/2016. (II. 10.) Korm. határozata a Modern Városok Program keretében Magyarország Kormánya és a megyei jogú városok önkormányzatai között első ütemben kötött együttműködési megállapodásokkal összefüggő intézkedésekről

Szerző: 2016. február 14.No Comments

„A Kormány a 2015. év folyamán a Modern Városok Program keretében 13 megyei jogú város – Sopron, Eger, Zalaegerszeg, Miskolc, Pécs, Debrecen, Székesfehérvár, Szolnok, Nagykanizsa, Érd, Kaposvár, Nyíregyháza és Szombathely – önkormányzatával kötött együttműködési megállapodást (a továbbiakban: Megállapodások). Az első ütemben kötött Megállapodásokban foglaltak eredményes megvalósítását elősegítve minden érintett város esetében külön kormányhatározat (a továbbiakban: kormányhatározatok) rögzítette – a felelősök és a határidők kijelölésével – az egyes fejlesztési célok és programok megvalósításával összefüggő kormányzati feladatokat. A Kormány a Megállapodásokban meghatározott célkitűzéseket megerősítve, valamint a vállaltak teljesítése és az ehhez szükséges kormányzati feladatok ütemezett végrehajtása érdekében

1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – a kormányzati tevékenység összehangolásáért való feladat- és hatáskörében – gondoskodjon a Megállapodásokban, illetve a kormányhatározatokban meghatározott feladatok végrehajtásának koordinálásáról;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: folyamatos

2. felhívja a kormányhatározatokban felelősként megjelölt minisztereket, hogy gondoskodjanak a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel történő, az 1. pont szerinti feladat ellátásában való közreműködésről és együttműködésről, ennek érdekében a kormányhatározatok szerint a felelősségükbe tartozó – a Megállapodások végrehajtását szolgáló – feladatokra vonatkozóan, illetve a feladat- és hatáskörüket érintően adjanak meg minden szükséges tájékoztatást és segítséget a Miniszterelnökséget vezető miniszter részére;
Felelős: a kormányhatározatokban felelősként megjelölt miniszterek
Határidő: folyamatos

3. az 1. mellékletben határozza meg az első ütemben kötött Megállapodásban foglaltak megvalósítását szolgáló 2016. évi forrásigényeket;

4. felhívja a kormányhatározatokban felelősként megjelölt minisztereket, hogy határozzák meg a Megállapodásokban foglaltak ütemezett megvalósításához szükséges
a) 2016. évi forrásigényeket azon feladatok végrehajtására vonatkozóan, amelyekre vonatkozóan az 1. mellékletben nem került rögzítésre forrásigény,
b) 2017. évi forrásigényt, és a forrásigényről – a 2. pontban meghatározottakkal összhangban – tájékoztassák a Miniszterelnökséget vezető minisztert;
Felelős: a kormányhatározatokban felelősként megjelölt miniszterek
Határidő: haladéktalanul, legkésőbb 2016. február 26-ig

5. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon – a Miniszterelnökséget vezető miniszter közreműködésével – a Megállapodásokban foglaltak végrehajtásához
a) 2016. évben szükséges költségvetési forrás ütemezett biztosításáról a XI. Miniszterelnökség költségvetési fejezetben az 1. mellékletben 2016. évre meghatározott forrásigény figyelembevételével,
b) gondoskodjon – a Miniszterelnökséget vezető miniszter közreműködésével – a Megállapodásokban foglaltak végrehajtásához 2017. évben szükséges, a 4. pont b) alpontja alapján meghatározásra kerülő költségvetési forrás XI. Miniszterelnökség költségvetési fejezetben önálló előirányzaton történő biztosításáról a 2017. évi központi költségvetés előkészítése és tervezése során; Felelős: nemzetgazdasági miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: az a) alpont tekintetében a felmerülés ütemében folyamatosan a b) alpont tekintetében a 2017. évi központi költségvetés tervezése keretében felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy negyedévente tájékoztassa a Kormányt a Megállapodások végrehajtásáról.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: folyamatos, első alkalommal 2016. március 31. napjáig…”

Forrás:
A Kormány 1038/2016. (II. 10.) Korm. határozata a Modern Városok Program keretében Magyarország Kormánya és a megyei jogú városok önkormányzatai között első ütemben kötött együttműködési megállapodásokkal összefüggő intézkedésekről; Magyar Közlöny; 2016. évi 16. szám; 2016. február 10.; 839-856. oldalak (pdf)