Skip to main content
közigazgatás: magyar

A kormány várja a szakszervezeti és az önkormányzati oldal javaslatait a bürokráciacsökkentésre

Szerző: 2016. március 2.No Comments

„A kormány örömmel veszi a szakszervezeti és az önkormányzati oldal részéről a bürokráciát csökkentő konkrét javaslatokat – mondta Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum plenáris ülését követő sajtótájékoztatón.

Kifejtette: a kormányzat, a szakszervezeti és az önkormányzati oldal egyeztetésének legfontosabb témája a bürokráciacsökkentés volt. Tárgyaltak az állami tisztviselőkről szóló törvényjavaslatról, hiszen amikor az állam csökkenti a bürokráciát, fontos, hogy azt a munkaterhet, amely ennek következtében megjelenik, motivált és jól felkészült munkatársak lássák el – közölte. Ennek érdekében alkotta meg a Miniszterelnökség az állami tisztviselőkről szóló törvényjavaslatot, amelynek az egyeztetése zajlik, és e folyamat keretében volt lehetőség az alapelvekről tárgyalni a fórum ülésén – fűzte hozzá.

Kiemelte: a törvényjavaslat lehetőséget biztosít a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban foglalkoztatottaknak átlagosan 30 százalékos bérnövekedésre július 1-jei hatállyal, ez a mintegy 11 milliárd forint többletkiadás a költségvetésben rendelkezésre áll. Arról is tanácskoztak, hogy a szenioritás helyett teljesítményorientált elvárásrendszert alakítanak ki a közszolgálatban dolgozókkal szemben – közölte.

Latorcai Csaba beszámolt arról: megállapodtak, hogy mind a szakszervezeti, mind pedig az önkormányzati oldal további észrevételeket tehet, ezeket záros határidőn belül eljuttatja az előterjesztőknek, és a kormányzat nyitott a további egyeztetésre, ha szükséges.

Mint mondta, az egyes kormányzati háttérintézményekre vonatkozó kormányzati elképzelésekről is beszéltek. 91 háttérintézmény tekintetében kell a kormánynak döntést hoznia, és minden intézmény tekintetében három lehetőség közül választhat: változatlan formában tovább működteti az intézményt, illetve jogutóddal vagy jogutód nélkül megszünteti. Az egyik alapelv, hogy a hatósági feladatok a kormányhivatalokhoz kerüljenek, a másik, hogy az átalakításokat követően a korábbi bértömeg 80 százaléka állhat rendelkezésre a jogutód intézményeknél a jövőben – magyarázta. Hozzáfűzte: a kormány örömmel vesz a szakszervezeti és az önkormányzati oldal részéről további konkrét, a bürokráciát csökkentő javaslatot.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy tárgyaltak a Hauszmann-tervnek a budai Vár fejlesztésére vonatkozó elképzeléseiről. Ez egyrészt turisztikai, idegenforgalmi fejlesztést jelent, másrészt pedig arról döntöttek, hogy három minisztérium, a Miniszterelnökség, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium a Várba költözik – közölte.

Kiemelte: a kormány eltökélt abban a tekintetben, hogy további kulturális terek nyíljanak, bővüljön a kulturális kínálat a Várban, nem lehet arról szó, hogy kormányzati intézmény jelenlegi kulturális intézmény helyét foglalja el, így a már eddig is különböző hivatalok által használt infrastruktúrát foglalják el a minisztériumok. A szakszervezeteknek megnyugvást jelenthet, hogy az érintett tárcáknál dolgozók nem kerülnek rosszabb körülmények közé az áthelyezéssel – jegyezte meg.

Latorcai Csaba arra is kitért, hogy megállapították: a 2014-es kormányzati átalakításokat követően a minisztériumok humánerőforrás-helyzete stabilizálódott, most javaslatok készülnek arra, hogy miként lehet a bürokráciát a tárcák humánerőforrás-gazdálkodásában is csökkenteni.

Fehér József, a fórum munkavállalói oldalának ügyvivője elmondta: komolyan vették azt a felszólítást, hogy „ne balhézzunk, hanem tárgyaljunk”, és régóta vártak a mai egyeztetésre. Az utóbbi időben különböző létszámcsökkentési adatok váltak ismertté, és ezeket nem a sajtóból kell megismerniük, hanem a tárgyalóasztalnál – emelte ki. Úgy látja, most fontos tárgyalássorozatot indítottak el, folytatódnak az egyeztetések.

A most megismert állami tisztviselői törvényjavaslattal kapcsolatban több fenntartásuk is van, nincsenek meggyőződve arról, hogy valóban szükség van erre a törvényre, a béremeléshez nem feltétlenül kell új törvényt alkotni – jelentette ki. Közölte: a teljes kormánytisztviselői kört, vagyis nem csak a járási hivatalokban dolgozókat kellene érintenie a bérfejlesztésnek.

Azt is elmondta, hogy egyetértenek a bürokráciacsökkentéssel, fontos, hogy legyen egy átlátható szervezetrendszer, de azt kifogásolják, hogy innen akár 6-8 ezer ember munkát keressen, az elbocsátásuk „biztos, hogy nem szerencsés”.

Lipők Sándor, a fórum önkormányzati érdekvédelmi szövetségi oldalának képviselője arról beszélt, hogy az önkormányzati oldalnak nincs ellenvetése, megértik az átalakítás okait, szükségét és üdvözlik a béremelést, ugyanakkor kifogásolják, hogy a köztisztviselőknél ez nincs napirenden.”

Forrás:
A kormány várja a szakszervezeti és az önkormányzati oldal javaslatait a bürokráciacsökkentésre; Miniszterelnökség; 2016. március 2.