Skip to main content
közigazgatás: magyar

41. Kormányinfó, Lázár János aktuális kérdésekről

Szerző: 2016. március 5.No Comments

„…A kormány kész közreműködni az MNB-s vita megoldásában

Bár a kormánynak nem dolga, hogy állást foglaljon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) státusáról szóló vitában, de ha kell – Trócsányi László igazságügyi miniszteren keresztül – kész közreműködni a probléma megoldásában – közölte Lázár János.

A parlament kedden kivételes eljárásban korlátozta az MNB tulajdonában álló gazdasági társaságok és alapítványok adatainak megismerhetőségét.

Lázár János azt mondta, a kormány tiszteletben tartja, hogy a parlament milyen jogszabályokat fogad el a központi bank működéséről. Szerinte azonban nincs pont az ügy végén, ezért a kormány felajánlja segítségét a helyzet megoldásában. Kormányzati állásfoglalásra ugyanakkor – az alkotmányos berendezkedés miatt – nincs mód – tette hozzá.

A kabinet azt tartja helyesnek, ha az MNB-re olyan jogi szabályozás vonatkozik, mint a nem euróval fizető országok jegybankjaira – közölte a miniszter.

„Ami nem magánpénz, az közpénz” – kommentálta a közpénzügyi vitákat, jelezve ugyanakkor, hogy a közpénzre vonatkozó szabályok lehetnek különbözőek. Az ország pénzügyi biztonsága érdekében igenis lehet korlátozni a közpénzek felhasználásának nyilvánosságát – jelentette ki Lázár János.

Utalt arra, hogy a postatörvény módosításánál – Péterfalvi Attilának, az adatvédelmi hatóság elnökének az aggályai után – is megtalálták a megfelelő megoldást.

Az MNB műtárgyvásárlásairól a tárcavezető úgy nyilatkozott: a nemzeti örökség megóvásában szükség van a jegybank anyagi forrásaira.

Elmondta azt is, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós keret pályázatainak 46 százalékát már meghirdették, s 2017. július 1-jéig valamennyit kiírják. Szerdáig 4151 milliárd forint értékben voltak kiírások, ez 167 pályázatot jelent.

A Miniszterelnökség vezetője kitért köznevelési kérdésekre is, közölve, hogy Palkovics László oktatási államtitkár húsvét után tesz javaslatot arra, milyen változások legyenek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működésében. Lázár János azt azonban világossá tette: a kormány szerint az állam és az önkormányzatok közötti osztott felelősség elve megbukott. Azt is mondta, egyelőre nem határoztak arról, hol lesznek a döntési szintek, azt azonban megelőlegezte, hogy biztosan változik az iskolaigazgatók döntési kompetenciája, a megyék, járások felelőssége és a központi irányítás.

A pedagógussztrájk tervét firtató kérdésre a miniszter azt válaszolta: a kormány tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás törvényes formáit.

Tájékoztatott továbbá arról, hogy a bürokráciacsökkentéssel összefüggésben tervezett 73 állami, kormányzati, központi hivatal és háttérintézmény felülvizsgálatának részeként Orbán Viktor miniszterelnök szerdán döntéseket hozott a nemzetgazdasági tárca és az Emberi Erőforrások Minisztériumának intézményeivel kapcsolatban.

Arról is faggatták, hogy az államháztartási törvény tervezett módosítása rendeleti költségvetésre ad-e lehetőséget. A politikus erre azt felelte: nem erről van szó, az előterjesztés arról szól, hogy a havonta felhalmozódó maradványt hogyan használhatja fel a kormány…”

Forrás:
Görögország bevándorlást akar rákényszeríteni Magyarországra; Miniszterelnökség; 2016. március 3.