Skip to main content
informatika

Meghalt az email megalkotója

Szerző: 2016. március 7.No Comments

„74 éves korában meghalt Ray Tomlinson, az email atyja, írja a CNN. Tomlinson 1971-ben találta fel a mai értelemben vett elektronikus levelezést.
Az első üzenet pontos dátumára nem emlékezett az alkotó Tomlinson sem, de a lehetséges dátumok között októbertől decemberig minden felbukkan. A legelső üzenet egyébként valószínűleg „QWERTYUIOP” volt, vagy valami nagyon hasonló tesztszöveg, csupa nagybetűvel.

Az viszont biztos, hogy az első értelmes üzenet még nem a levél tartalmáról, hanem magáról a hálózaton küldhető elektronikus levél megalkotásáról szólt. A pontos tartalmát ennek sem ismerjük, de azt tudjuk, hogy utasítások voltak benne arról, hogyan kell használni a @ karaktert a felhasználónevek és szervercímek elválasztására.
Tomlinson 1971-ben vezette be a @ használatát az email címben a felhasználó nevének, illetve a számítógép azonosítójának elválasztására. A világ legelső elektronikus levélváltása aztán két egymás mellett lévő számítógép között történt, amiket az internet elődjén, az ARPANET-en kötöttek össze. Itt az email eredete mellett arról is írtunk, hogy ki küldte az első spamet>>>.

Tomlinson a Verge-nek arról beszélt, hogy az emailre azért is szükség volt, mert telefon volt már ugyan, de hangposta nem, és lényegében nem lehetett egyszerűen „üzenetet hagyni”. Az email ettől függetlenül még sokáig kevéssé elterjedt maradt, csak a személyi számítógépek, majd pedig az egyre szélesebb körben elérhető internet idején terjedt el, és vált nélkülözhetetlenné a 80-as évek végén, 90-es évek elején. [Ennek a bekezdésnek nem sok értelme van. Az email a korai Internet legfontosabb, legáltalánosabban használt alkalmazása volt. Maga az Internet volt a tudományos és katonai szférára korlátozva. Az üzleti alapú, mindenki számára elérhető Internet megjelenése maga után vonta, hogy mindenki elkezdett emailt használni, mert már mindenki használhatta az Internetet. Szerk.]”

Forrás:
Meghalt az email megalkotója; Index.hu; 2016. március 7.
Ray Tomlinson; Wikipédia
Ray Tomlinson, the inventor of email: ‘I see email being used, by and large, exactly the way I envisioned’; Jesse Hicks; The Verge; 2012. május 2.
Alternatív leírása a történteknek (1971 előtti fejlemények is): The History of Electronic Mail; Tom Van Vleck; 2001-2013.