Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Társadalmi egyeztetésen a Kapacitásfejlesztés a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzés érdekében című felhívás tervezete

Szerző: 2016. március 7.No Comments

„…Átfogó cél
A KÖFOP jelen felhíváshoz kapcsolódó átfogó célja a szolgáltatói szemlélet és az etikus működés megerősítése a közszolgálatban a közigazgatás emberierőforrás-gazdálkodásának fejlesztésén és a közszolgáltatások színvonalának javításán keresztül. Ezen célok megvalósításának támogatása a KÖFOP 2. prioritása keretében valósul meg.

A KÖFOP 2. prioritás 2. számú egyedi célkitűzése a közigazgatási folyamatok átláthatóságának javulását jelöli meg paradigmaváltást elősegítő, átláthatóság növelését szolgáló, valamint korrupciós kockázatot csökkentő fejlesztések által.

Az átláthatóság növelését szolgáló cél elérése érdekében a specifikus cél intézkedése által kijelölt egyik terület a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó államigazgatási szerv megerősítése a hatáskörébe tartozó vizsgálatok ellátásához szükséges humánkapacitás és technikai eszközpark fejlesztése által, valamint az integritásirányítási rendszer megerősítése, és az antikorrupciós irányú képzések, továbbképzések lefolytatása.

Jelen Felhívás a KÖFOP 2. prioritás 2. egyedi célkitűzéséhez igazodóan a korrupció megelőzés és integritás erősítése érdekében szükséges komplex fejlesztés-csomag megvalósítását hivatott biztosítani, amelyben a cél elérését kapacitásfejlesztés, szemléletformálás és a gyakorlati tapasztalatok feldolgozása szolgálja.

A Felhívás célja, tervezett fejlesztések
Jelen Felhívás keretében megvalósuló projekt célja a korrupció visszaszorítása komplex módon, a represszió (személyi és tárgyi feltételrendszer megteremtése, módszertani súlypontváltás), valamint a prevenció (képzés, tájékoztatási kampány, szervezetfejlesztés, kutatás) eszköztárát felhasználva.

A tervezett fejlesztések ezen feltételek megteremtését szolgálva az alábbi struktúrában kerülnek megvalósításra:
Humánkapacitás fejlesztése
A korrupció megelőzésben aktívan résztvevő, valamint a korrupciós kockázatnak kitett állomány képzésének célja az értékelvű, korrupciónak ellenálló szervezeti kultúra kialakítása. Ennek keretében hivatásetika, integritás és antikorrupciós témájú képzésekre kerül sor kormánytisztviselők, és a rendvédelemben dolgozók számára egyaránt. A képzések megfelelő színvonalát a kutatások eredményei alapján továbbfejlesztett tananyagok, és oktatási módszertanok biztosítják.

Szemléletformálás
A korrupció jelenségével kapcsolatos tudatosság és attitűd, valamint a korábbi kampányok hatékonyságának mérésére közvélemény-kutatás szolgál a különböző célcsoportok körében. Ezek alapján célzott tájékoztató kampányok kerülnek megszervezésre a különböző célcsoportokat (lakosság, kkv-k, közszféra, fiatalok) megszólítva személyes kapcsolatépítés, online kommunikáció és média eszközeinek segítségével.
A szemléletformálás részeként a nyílt kormányzás elveit támogató intézkedések végrehajtására is sor kerül, állampolgárok, önkormányzatok és az érintett állami és civil szervek bevonásával.

IT és felderítő infrastruktúra fejlesztése
A központi IT infrastruktúra fejlesztésének célja, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat (továbbiakban: NVSZ), mint a korrupció megelőzésére és felderítésére kijelölt szervezet hatékonyságának fokozása megfelelő technikai háttér biztosításával.
Ennek keretében a központi nyílt, valamint zárt hálózati elérése lehetővé válik valamennyi NVSZ kirendeltségen. Bevezetésre kerülnek a modern adatbányászati technológiák, továbbá kialakításra kerül az integrált kapcsolat a szigetszerű telephelyek és a központ, valamint más adatbázisok közötti.
Az NVSZ információgyűjtő és elemző munkája során (kapcsolati rendszer felderítés) alapvető szakmai cél, hogy a rendelkezésre álló adatok olyan formában és rendszerben kerüljenek feldolgozásra, ami alkalmas arra, hogy a közvetlen személyi és tárgyi kapcsolatokat automatikusan felismerje, azokat értelmezhető és jól áttekinthető grafikus megjelenítés formában a védelmi tisztek elé tárja, és lehetőséget nyújtson az elemző tisztek számára a mélyebb korrupciós kapcsolatok felderítésére, időbeli és térbeli megjelenítésére.
A megfelelő információgyűjtéshez szükséges a meghatározott útvonalak, útszakaszok és földrajzi területek megfigyelését, az észleltek technikai eszközökkel történő rögzítését, az elkövetők tevékenységének nyomon követését és kontrollálását végző mobil kommunikációs egység működési feltételeinek megteremtése.
A szervezet működési hatékonyságának, a felderítések eredményességének fokozására kialakításra kerül pszichológiai laboratórium, multimédiás oktatókabinet, valamint beszerzésre kerül a védett állomány korrupciós veszélyezettségének mérésére szolgáló hangelemző szoftver.

Integritásfejlesztés
A jelenlegi jogszabályi környezet hatályosulásának vizsgálatával valamint szervezetfejlesztési intézkedésekkel és nemzetközi tapasztalatcserével (workshopokon, konferenciákon való részvétel) a hatékony jogalkalmazás, a legújabb antikorrupciós módszerek, eredmények elterjesztése a szervezeti korrupciós kockázatok csökkentése érdekében. A megszerzett tapasztalatok alapján a jogalkalmazást elősegítő útmutatók kerülnek kidolgozásra és eljuttatásra a jogalkalmazók részére…”

Forrás:
Társadalmi egyeztetésen a Kapacitásfejlesztés a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzés érdekében című felhívás tervezete; Széchenyi 2020; 2016. március 3.
Kapacitásfejlesztés a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzés érdekében” (KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16); Széchenyi 2020