Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatikapolitikai informatika

Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubja alakul

Szerző: 2016. március 10.március 14th, 2016No Comments

„A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége székhelyéül szolgáló Önkormányzati Információs és Koordinációs Központban tartotta meg első előkészítő ülését a Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubja 2016. március 9-én, az eDemokrácia Műhely Egyesület szervezésében. A Klub alapvető célja, hogy javítsa az önkormányzati működés átláthatóságát és segítse az önkormányzatokat a jogszabályok által előírt, közérdekű adatokra vonatkozó közzétételi kötelezettség teljesítésében.

A TÖOSZ a kezdettől fogva támogatta az eDemokrácia Műhely Egyesület Pázmándon megvalósított Üvegfalu nevet viselő projektjét. Köszöntőjében Dr. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára megerősítette, hogy továbbra is megadnak minden segítséget az Üvegfalu modell országos elterjesztéséhez.
Az alakuló ülésen közel egy tucatnyi polgármester, jegyző és települési képviselő jelent meg.

Egyetértettek azzal, hogy a leendő Klub neve Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubja legyen, röviden: Százázalékos Önkormányzatok Klubja

Támogatták a Klub céljait:
* Az önkormányzati működés átláthatóságának javítása.
* Hozzásegíteni az önkormányzatokat, hogy minél többen megfeleljenek a jogszabályok által előírt, a közérdekű adatokra vonatkozó közzétételi kötelezettségeknek.
* Kapcsolatépítés az átlátható és nyitott működést célul tűző önkormányzatok között.
* A 100%-os önkormányzatok és az átláthatóság ügyének népszerűsítése
* Tapasztalatátadás (Például a pázmándi „Üvegfalu” pilotprojekt, átláthatósági rendelettervezet, átláthatósági szószóló – helyi ombudsman)

A tagság szabályai kapcsán a jelenlévők egyetértettek abban, hogy:
A Klubhoz bármely önkormányzat csatlakozhat, amely vállalja, hogy egy éven belül megközelítőleg száz százalékban teljesíti a közérdekű adatok közzétételére vonatkozó előírásokat. A csatlakozás a település kérelmére, a polgármester szándéknyilatkozata alapján történik, amelyet a település képviselő-testülete megerősít. A csatlakozás a vállalással automatikus.

A Klubból kizárható az az önkormányzat, amely egy év elteltével 50%-ban sem teljesíti a közzétételi kötelezettségeit, és/vagy a monitoring alapján megállapítható, hogy nem javított belépéskori eredményein. Az esetleges kizárás a tagok egyszerű többségi szavazatával történik…”

Forrás:
Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubja alakul; Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége; 2016. március 10.