Skip to main content
gazdaságinformatikaInternetművelődés

Digitális készségek nélkül lemaradnak a vállalkozások

Szerző: 2016. március 21.No Comments

„A digitális felvilágosodás korában előbb-utóbb lemaradnak a versenyben azok a cégek, amelyek nem sajátítják el a digitális készségeket – fejtette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, a Google budapesti sajtótájékoztatóján.
Szabó László elmondta: a magyarországi infokommunikációs szektor évente mintegy 7 százalékkal bővül, közvetlenül 311 ezren, közvetetten több mint 400 ezren dolgoznak az ágazatban, túlnyomó részük multinacionális vállalatoknál. Fontosnak nevezte, hogy a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) is megjelenjenek a digitális térben.

Úgy vélte, a magyar kkv-k számára és az ország gazdaságának szempontjából is létfontosságú lenne, hogy a külpiacokon is érvényesüljenek. S bár nincs az internetnél olcsóbb és hatékonyabb módja a nemzetközi kereskedelemben való részvételnek, a magyar kis- és középvállalkozások mindössze 64 százaléka rendelkezik saját weboldallal – tette hozzá.

Heal Edina, a Google magyarországi vezetője felhívta a figyelmet, hogy a digitális készségek hiánya az Európai Unió legégetőbb problémái közé tartozik, az EU lakosságának csaknem fele nem rendelkezik a megfelelő digitális ismeretekkel, pedig 2020-ra a munkakörök 90 százaléka igényel majd valamilyen szinten ilyen készségeket. Ennek eredményeként pedig csaknem egymillió állás marad betöltetlen – közölte.

Ismertette: Magyarország mindössze a 20. helyezést érte el az unióban a lakosság technikai képzettsége, a cégek digitalizációja, az internethez való hozzáférés és az elektronikus közigazgatási szolgáltatások használata alapján a Varsói Egyetem digitális gazdasági laborjának (DELab) legfrissebb felmérése szerint. Ha csak a vállalati szférát nézzük, akkor a magyar cégek a 26. helyen állnak a digitális felkészültséget tekintve a 28 uniós ország között. A magyarországi vállalkozások nem használják ki a digitális eszközök előnyeit, mindössze 64 százalék üzemeltet saját honlapot – szemben az EU15 79 százalékos átlagával; 26 százalékuk használja a közösségi oldalakat, míg az EU15-ben ez az arány 43 százalék. Emellett a vállalatok alig 10 százaléka értékesít online, ami szintén sokkal az EU15 14,6 százalékos átlaga alatt van – hívta fel a figyelmet a Google vezetője.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a magyar lakosság készségszinten használja a digitális eszközöket, több mint 60 százalékuk naponta.

Heal Edina egyúttal bejelentette, hogy a Google ingyenes online tanfolyammal bővíti oktatási programját. A Digital Workshop nevű programra egyaránt jelentkezhetnek vállalkozók, diákok és azok, akik tudatosabban és hatékonyabban szeretnék használni az internetet üzleti céllal. A platform ingyenes oktatóanyagot biztosít az online jelenlét kialakításától kezdve a közösségimédia-kampányok futtatásán át a mobiltelefonok által kínált lehetőségek kihasználásáig”

Forrás:
Digitális készségek nélkül lemaradnak a vállalkozások; Külgazdasági és Külügyminisztérium; 2016. március 17.