Skip to main content
gazdaságtörvények, határozatok

Postahivatalok helyett pénzügyi intézmények is nyújthatnának postai szolgáltatást kistelepüléseken

Szerző: 2016. március 27.No Comments

„A Miniszterelnökség államtitkára szerint jelentős megtakarítással járna, ha pénzügyi intézmények is nyújthatnának postai szolgáltatásokat egyes, tízezer lakos alatti településeken – erről Németh Lászlóné államtitkár csütörtökön beszélt az MTI-nek.

Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára az MTI-nek csütörtökön elmondta: a parlamentnek szerdán benyújtott törvénymódosító javaslat szerint a Magyar Posta szolgáltatási díj fejében pénzügyi intézményeknek is átadhatná a postai feladatok ellátását olyan településeken, ahol nagyon alacsony a működő postahivatalok kihasználtsága. A lépés a már hosszú ideje működő Posta Partner Program minőségi folytatásának is tekinthető, a nemzetközi gyakorlat figyelembevételével.

Mint mondta, adottság, hogy az érintett kistelepüléseken leginkább a takarékszövetkezetek vannak jelen, nem pedig a kereskedelmi bankok fiókjai. Úgy vélte, a takarékszövetkezeteknek sok más feladata is van ezeken a településeken, egyebek mellett közvetítik a nagyvárosokban már megszokott pénzügyi szolgáltatásokat az ott lakóknak. Németh Lászlóné szerint nagy költséget jelent az országszerte 2700 helyen megtalálható postahivatalok fenntartása. Hozzátette: számos olyan hely van, ahol naponta 4-5 ember megy be a hivatalba, ezeket a saját fiókokat nem feltétlenül ésszerű fenntartani. Olyan modellt kell kialakítani, ahol a postai és pénzügyi szolgáltatások száma nem csökken, sőt bővülni tud, ellenben a működtetés költségei csökkennek.

Az államtitkár elmondta: a hagyományos postai levélforgalom Magyarországon és világszerte is csökken, évente 5 százalékkal, valamint a csekkforgalomban is csökkenő tendencia van a korszerűbb fizetési lehetőségek megjelenésével. Kiemelte: a Miniszterelnökség vezetésével elindult a költségvetési szervek működési költségeinek racionalizálása, a bürokráciacsökkentésnek és a hatékonyságnövelésnek azonban az állami vállalatoknál, így a postánál is érvényesülniük kell.”

Forrás:
Pénzügyi intézmények is nyújthatnának postai szolgáltatást kistelepüléseken; Miniszterelnökség; 2016. március 24.
T/9785. számú törvényjavaslat a postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról (pdf)