Skip to main content
gazdaságközigazgatás: külföldönközigazgatás: magyar

Tehetségek kibontakoztatásához keresünk együttműködést Kaliforniában

Szerző: 2016. március 29.No Comments

„Magyarország együttműködési formákat keres Kaliforniában, hogy megteremtse a lehetőséget magyar tehetségek ötleteinek ottani kifejlesztéséhez – mondta Los Angeles-i tárgyalásairól szerdán az MTI-nek Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.
Magyar Levente szerint – aki telefonon tájékoztatta az MTI-t Los Angeles város és megye, valamint a félmillió lelket számláló Long Beach vezetőivel folytatott tárgyalásairól – a mostani politikai kapcsolatfelvétel nélkülözhetetlen alap a későbbi szakértői egyeztetésekhez, amelyekről meg is állapodtak tárgyalópartnereivel.

Los Angeles-i tárgyalásain – mondta – ugyanaz a cél munkált, mint egy nappal korábban San Franciscóban: „kialakítani azokat az együttműködési formákat, amelyeket egyes-egyedül itt, a Szilícium-völgyben, San Franciscóban, valamint Los Angelesben és környékén lehet megtalálni”. Ezek révén pedig megteremteni a magyar tehetségeknek a lehetőséget, hogy ötleteiket – amelyeket odahaza a globális ismeretek híján nem tudnak kellőképpen kifejleszteni, vagy a gyakorlatban is megvalósítani – itt „inkubálják”, vagyis az itteni lehetőségekkel, kivált a rendelkezésre álló infrastruktúrával élve, itt fejlesszék ki.

Példaként a világhírű magyar Prezi vállalkozás esetét említette, amely a megfelelő mechanizmusok híján Magyarországon nem tudott volna kibontakozni és kilépni a világpiacra.

Magyar Levente kifejtette, hogy a dél-kaliforniai környezet abban egyedi, hogy ezen a vidéken egyetemek és cégek olyan hálózata működik összehangoltan, egymásra támaszkodva, amely egyedülálló lehetőségeket teremt az innovatív vállalkozásoknak, köztük a magyaroknak is. És nem szabad elfelejtenünk – tette hozzá -, hogy Dél-Kaliforniában vannak a csúcsiparágak, például az űripar vagy a hadiipar legjobb cégei is.

Magyarország kezdeményezését a kapcsolatfelvételre nagyon pozitívan fogadták, és ez azért is fontos – hangsúlyozta az államtitkár -, mert a Szilícium-völgy csúcstechnológiai cégeinél korántsem Európára figyelnek. Long Beachben például a város vezetőivel beszélgetve kiderült, hogy Európából eddig Magyarország az egyetlen, amely kereste a kapcsolatfelvételt az egyeteméről is híres városnál.

„Kapcsolatfelvétel, ismeret- és tudásszerzés, tőke felkutatása, és mindehhez a segíteni tudó intézményi keret kiépítése a magyar tehetségek kibontakoztatásához – ezek a kaliforniai tárgyalások fő mozgatói és elvei” – összegezte Magyar Levente, aki csütörtökön az egyik legnagyobb amerikai ingatlanfejlesztő cég vezetőivel találkozik, majd a coloradói Aspenben üzletembereknek tart előadást.”

Forrás:
Tehetségek kibontakoztatásához keresünk együttműködést Kaliforniában; Külgazdasági és Külügyminisztérium; 2016. március 24.