Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Intézményátszervezés: Magyar Államkincstár

Szerző: 2016. április 2.No Comments

„…A kormány két lépésben átalakítja a Magyar Államkincstárat (MÁK), ezt követően a szervezet végez minden állami kifizetést – jelentette be Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján 2016 nyarát, illetve 2017 nyarát jelölte meg a változások határidejeként, és közölte: minden más kifizető ügynökség megszűnik.

A MÁK fizet ki minden egészségpénztári vagy nyugdíjbiztosítási pénzt, a szakpolitikai feladatok pedig maradnak a tárcáknál – mondta Lázár János, aki azt is tudatta: a szervezetnél személyi változások is várhatók. Emellett szólt arról is, hogy 270 milliárd forint van az állam elektronikus képességeinek érdemi növelésére, ebből a MÁK-nál is megvalósulnak informatikai fejlesztések.

Szavai szerint Orbán Viktor miniszterelnök „rendíthetetlen abban a szándékában”, hogy a kormányzást két külön szintre válassza szét: az egyik a stratégiai döntéshozatal, a jogalkotó munka, a szabályozás, a szakpolitika, a másik pedig mindennek a végrehajtói része. Ezt úgy magyarázta: a minisztériumok nem fognak hatósági vagy végrehajtó munkát végezni, azt a kormányhivatal vagy a kincstár teszi, s legkésőbb 2018-ra minden így működik…”

Forrás:
Az Iszlám Állam célba vette Magyarországot; Miniszterelnökség; 2016. március 31.