Skip to main content
gazdaságközigazgatási informatikaszakirodalom

NHIT Vitasarok: Az egyedi fejlesztésű szoftverek szerepe a közszférában

Szerző: 2016. április 9.No Comments

„A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács a kormány infokommunikációs ügyekben véleményező és javaslattevő szerveként kiemelt hangsúlyt fordít a különböző szakmai álláspontok feltárására, megismerésére, ezért honlapunkon elindítottuk Vitasarok menüpontunkat, amely lehetőséget teremt a különböző szakmai vélemények bemutatására.
A Vitasarok Vágujhelyi Ferenc elnök „Az egyedi fejlesztésű szoftverek szerepe a közszférában” című cikkével indul, amely a közintézmények szoftverfejlesztéséhez kapcsolódó lehetséges akadályokra és jó gyakorlatokra kíván rávilágítani…[NHIT]”

——-

„A közintézmények, az egyedi fejlesztési igényeiket magyar szoftver cégek munkájából vagy multinacionális cégek testre szabható „dobozos” megoldásaiból elégíthetik ki. Az első esetben a hozzáadott érték helyben keletkezik, és a hazai IKT szektort erősíti. A második esetben a leszállított és kifizetett érték jelentős része maga a „dobozos” szoftver, a helyi implementáció során, a hazai fejlesztéshez hasonlítva, csekély hozzáadott érték áll elő. Az első esetben a műszaki-támogatási szerződés a közintézmény valós igényeihez igazodik, a szolgáltatási díj helyi szakemberek munkáját fedezi. A második esetben a dobozos termékre gyakorlatilag kötelező a multinacionális céggel támogatási szerződést kötni a szállított megoldás tartós használatához. Egyre gyakoribb, hogy a helyi bevezetés során, helyi partner által előállított termékekre is a multinacionális cég köt támogatási szerződést (pl. egy-két év után elvéve a magyar partnertől ezt a jogot), annak ellenére, hogy a támogatás tárgyát képező hozzáadott értéket helyi partnere állította elő. Ha a gyakorlat fennmarad, a hazai szoftverfejlesztésre fordított források akkor is külföldre kerülnek, ha onnan tényleges fejlesztési szolgáltatás nem érkezik. A jelenség a globális szoftvercégek ügyfeleikre kivetett adójaként működik.

A multinacionális megoldásszállításnak van egy gyorsan terjedő szélsőséges példája. Ekkor a dobozos terméket szállító multinacionális cég értékesíti a licencet, kiviszi ennek értékét. Saját hazai képviselete vagy egy magyar partner elvégzi a bevezetéskor szükségessé váló fejlesztéseket, melynek ellenértékét itthon számlázza ki. Ilyenkor a hozzáadott érték itthon adózik, a munka hazai szakembereket tart el. A „dobozos” terméknek, a fent leírt módon „kikényszerített”, de végül is önként vállalt support díja „a szokásos módon” a globális fejlesztési központba távozik. Ott adózik és ott fejleszti az IT szektort. És most figyeljünk! A helyben, helyi cég által később végzett kiegészítő fejlesztés support díja is a multinacionális cég globális fejlesztési központjába megy! Itthoni szakemberek állították elő az értéket, és mégis. Az ideológia az mögötte, hogy a termék további fejlesztésekor majd figyelembe veszik, hogy az adott ügyfélnél milyen programozott megoldást használnak. Ennek nyilván nincs értelme, mert pl. az általános célú programnyelveket is fejlesztik, miközben a rajtuk írt több millió programot nem ismeri az újabb verziót kiadó cég/alapítvány/fejlesztési közösség. Ha ez a tendencia folytatódik, a magyar közszféra egyre több szoftverfejlesztésre szánt forrása áramlik ki az országból, tényleges ellenszolgáltatás nélkül, miközben a hazai IT szektor nem tudja eltartani a szakembereket, akik ezért külföldön keresnek és kapnak munkát. Ebben a rendkívül gyorsan fejlődő szakmában már néhány év is elég lehet ahhoz, hogy a legmodernebb technológiát tapasztalatból ismerő szakemberek eltűnjenek az országból. Innentől kezdve a felsőoktatás is nélkülözni kényszerül őket, megszűntetve a jól képzett utánpótlás lehetőségét is. Ezzel elvesztünk egy olyan műszaki, tudományos és gazdasági képességet, melyre méltán lehettünk büszkék az elmúlt évtizedekben.[Vágujhelyi Ferenc]”

Forrás:
Elindult a Vitasarok!; Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács; 2016. április 8.
Az egyedi fejlesztésű szoftverek szerepe a közszférában; Vágujhelyi Ferenc; 2016. április 8. és a teljes cikk pdf-ben