Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatársadalomtechnika

A cél: élhető és okos város megteremtése (Veszprém)

Szerző: 2016. április 24.No Comments

„A tavalyi évhez hasonlóan 2016-ban is jelentős lépéseket tervez a VKSZ Zrt. Dr. Temesvári Balázs vezérigazgatóval többek között a Smart City modell előkészületeiről beszélgettünk.

A várossal szoros együttműködésben tervezzük a Smart City modell megvalósítását helyi szinten, dokumentumokat, terveket készítünk az egyes elemek megvalósításához. Mivel a Smart City alapvetően a polgárok életfeltételeit könnyítő beavatkozásokról szól, nagyon markáns részben a városüzemeltetéssel összefüggő közszolgáltatások intelligens megoldásokkal való gazdagodását jelenti, szakmailag is nagy kihívásnak nézünk elébe.

– Milyen területeket ölel fel a Smart City modell?
– Egy nagyon szerteágazó modellről beszélhetünk, ami magában foglalja az okos mobilitást, környezetet, társadalmat, gazdaságot, valamint az okos kormányzást. Ezek mind összefüggnek egymással, és a cél, hogy az intelligens megoldások révén mérhetővé váljanak az igénybe vett szolgáltatások, és az egyes adatok egy big data vagy open data rendszerben akár inputot biztosítsanak a következő fejlesztésekhez, és egy élhetőbb város létrejöttét szolgálják.

Például a közvilágítás korszerűsítése nagyon fontos a város életében, de ma már ennek túl kell mutatnia azon, hogy kicseréljük az izzókat energiatakarékosra. Helyette helyezzünk a villanyoszlopokra szenzorokat, amelyek elemzik a fényerőt, és ahhoz mérten állítják be a világítást. Vagy éppen alkalmasak elektromos töltőállomásként, és mérik a közlekedés terheltségét, hogy hol alakulnak ki torlódások. De ugyanez igaz a többi területre is – például elektromos buszokkal a környezetet, az utakat is védjük, hosszú távon pedig a városlakók komfortérzetét növeljük.

– Várhatóan mikor indulhatna a projekt?
– Egyelőre az előkészítő szakaszban tartunk. A Smart City fontos része az újszerű és friss technológiák megtalálása mellett a közösségi tervezés. Ezért is fogtunk össze az akadémiai és a civil szférával, hogy lássuk, melyek azok az igények, amelyek mentén fejleszteni lehetne. A civil szféra tudása nagyon jól becsatornázható ebbe a programba – ezt a 20 szervezettel nemrégiben tartott megbeszélés is igazolta, aminek eredményeként például a zöldfelület gazdálkodás ügyében indultak konkrét lépések, mint amilyen a Giricses-domb szépítése volt. Másrészt viszont a Smart City programnak nagyon komoly financiális háttere van. Az egyes fejlesztések ütemezése – első körben a közlekedés és az energiagazdálkodás – attól függ, hogy milyen forrásokat sikerül bevonni: pályázati vagy magántőkét. De ha ez egyszer elindul, onnantól kezdve nincs megállás: egy-egy fejlesztés generálja a következőt.”

Forrás:
A cél: élhető és okos város megteremtése; Bertalan Melinda; vehir.hu; 2016. április 18.