Skip to main content
gazdaságinformatikaszakirodalomtechnika

Csúcson a digitális ipari forradalom

Szerző: 2016. április 24.No Comments

„A cégek várakozásai szerint több mint 900 milliárd dollárt hozhat a digitális ipari forradalom, ami a költségek csökkenésének, a hatékonyság és a nyereség növekedésé-nek köszönhető. A szervezetek több mint fele két éven belül megtérülést vár. Az informatikai szakemberek iránti igény és az adatbiztonság viszont továbbra is komoly kihívást jelent – áll a PwC globális tanulmányában.

A gyártó vállalatok világszerte minden szektorban készülnek az új ipari forradalom által nyújtott lehetőségek kiaknázására. A felkészülés már javában folyik: globálisan a vállalatok közel egyharmada – saját megítélésük szerint – magas szintet ért el a digitalizációban, és ez az arány a következő öt évben a jelenlegi 33%-ról várhatóan 72%-ra emelkedik. Az ipari vezetők a belső vertikális értékláncon belüli, és az ellátási lánc mentén a horizontális partnereikkel kapcsolatos alapvető funkciókat is digitalizálják. Ezenkívül termékportfóliójukat digitális funkciókkal bővítik, és innovatív, adatalapú szolgáltatásokat vezetnek be. A vállalatok világszerte a forgalmuk körülbelül 5%-át tervezik befektetni minden évben a digitalizációba. A felmérésben résztvevő iparágakban a forgalom 5%-a összesen 907 milliárd dollár értékű beruházásnak felel meg. A beruházások főként az olyan digitális technológiákra irányulnak, mint például a szenzorok és hálózati elemek, a szoftverek és alkalmazások, például gyártási folyamatirányító rendszerek. A vállalatok az alkalmazottak képzésébe és a szervezeti változások előremozdításába is befektetnek. A megkérdezett cégek több mint fele (55%) úgy véli, hogy mindössze két éven belül megtérülnek ezek a kiadások.

„Az átalakulási folyamat végén a sikeres ipari vállalatok olyan valóban digitális technológiát alkalmazó vállalkozásokká válnak, amelyek alapvetően továbbra is fizikai terméket hoznak létre, de ezt digitális interfészek és adatalapú, innovatív szolgáltatások egészítik ki. Ezek a vállalkozások a vevőkkel és beszállítókkal együttműködve digitális ipari ökoszisztémákat alkotnak. Óriási lehetőségek rejlenek például a szenzortechnikával támogatott karbantartás-tervezés területén vagy a gyártási folyamat nyomon követése és optimalizációja szempontjából is” – mondja Kerekes Antal, a PwC Magyarország technológiához kapcsolódó tanácsadási szolgáltatásokat vezető cégtársa.

Az adatelemzés az Industry 4.0 hajtóereje
A vállalatok több mint 80%-a számít arra, hogy az adatelemzés a következő öt évben jelentős hatással lesz döntéshozatali folyamataikra. Az adatok professzionális előkészítése értékes betekintést nyújt a termékek felhasználásába és lehetővé teszi a hosszú távú ügyfélkapcsolatok kiépítését. Az adatelemzés lehetővé teszi a termékek továbbfejlesztését és a vállalatok számára az ügyfelek igényeire szabott szolgáltatások és ajánlatok nyújtását.

A szakértelem hiánya a digitális átalakulás legfőbb akadálya
A felmérésben részt vevő vállalatok szerint az Industry 4.0 megvalósításához a szükséges technológia rendelkezésre áll, a problémát inkább a belső digitális kultúra, a jövőkép és a képzés hiánya jelenti, valamint az, hogy nincs elég szakember. Például a megkérdezett vállalatok közel 40%-a támaszkodik egyes alkalmazottak elemzési szakértelmére, de nincs külön adatelemzési részlegük. Az Industry 4.0 stratégiák sikeres végrehajtásához azonban nem elég egyéni szakértőket alkalmazni az adatgyűjtésre és –értékelésre. Ahhoz, hogy a szakértők véleményére alapozva hozhassák meg döntéseiket, a vállalatoknak professzionálisan kialakított adattárakra, algoritmusokra és érdemi javaslatokra van szükségük.

A tanulmány szerint a sikeres digitalizáció további előfeltétele az adatbiztonság. A digitális öko-szisztémák csak akkor működőképesek, ha az összes résztvevő biztos lehet abban, hogy adataik nem kerülnek illetéktelen kezekbe. Ehhez a cégek részéről jelentős erőfeszítésekre és biztonsági beruházá-sokra van szükség, továbbá egyértelmű szabványokat kell alkalmazniuk rendszereik, adataik védelme érdekében.

A digitalizáció horizontálisan és vertikálisan is hat az értékláncra. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a vállalatoknak vertikális irányban jobban kell integrálniuk folyamataikat és adatkezelési tevékenységüket, a termékfejlesztéstől és -beszerzéstől a gyártáson át a szállítási logisztikáig. Másrészt szükség van az értékláncon belüli horizontális hálózatépítésre a főbb beszállítókkal, a vevőkkel és más partnerekkel, például az árumozgások követhetőséget és visszakereshetőséget biztosító megoldások alkalmazásával. A vállalatoknak ehhez összetett digitális megoldásokat kell létrehozniuk.

Továbbá a vállalatok olyan digitális tulajdonsággal rendelkező új termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek ki, amelyek a termék teljes életciklusát átfogják, és ezáltal lehetővé teszik a végfogyasztókkal való kapcsolat szorosabbra fűzését. Digitális szolgáltatásokba is befektetnek és az adott fogyasztói ökoszisztéma szempontjából releváns, komplett megoldásokat hoznak létre, gyakran az értékláncban lévő partnerekkel együttműködve…”

Forrás:
Csúcson a digitális ipari forradalom; PwC (PricewaterhouseCoopers); 2016. április 13.
Industry 4.0: Building the digital enterprise (pdf)