A versenyképességet növelné a közszférában foglalkoztatottak számának csökkentése

„Az állami szférában dolgozók számának csökkentése növelné az ország versenyképességét – hangsúlyozta Lázár János, aki szerint nagyon magas a közszférában dolgozók száma.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara csütörtöki budapesti rendezvényén emlékeztetett: a mintegy 4,3 millió magyarországi munkavállalóból csaknem egymilliót a közszféra alkalmaz, az állami tulajdonú cégeknél hozzávetőleg 300 ezren dolgoznak.

Kiemelte: annak ellenére, hogy az állam pénzügyei rendben vannak, az ország, az állam versenyképessége nem nőtt az elmúlt években, aminek részben strukturális okai vannak. Javítani kell a gazdaság, a magyar állam, sőt a társadalom versenyképességét is – tette hozzá. A versenyképesség és a gazdasági növekedés fenntartása, javítása a következő évek két legfontosabb feladata – fogalmazott Lázár János.
Ebben kiemelt szerepe van a foglalkoztatásnak is, 2010 óta jelentősen emelkedett a foglalkoztatottak aránya, a 2010-es 54 százalékról napjainkra 65 százalékra emelkedett a hányaduk a 15-64 éves korosztályban – mutatott rá Lázár János.

A miniszter szólt arról, hogy Magyarországon az állam konszolidációja az elmúlt években lezajlott, a költségvetés egyensúlyban van, de az állam versenyképességén javítani kell, egyre inkább meg kell valósítani a szolgáltató állam, a szolgáltató központi intézmények koncepcióját. Ehhez kultúraváltásra van szükség a közigazgatásban, a közszolgáltatás területén – mutatott rá a miniszter, hozzátéve: el kell érni a közigazgatásban is a teljesítmények valódi mérését, ami az állami szférában még nem evidencia, ellentétben a versenyszférával. A szolgáltatások minőségének javítását eredményezi majd a közszféra háttérintézményi rendszerének átalakítása is – fűzte hozzá.

Lázár János kiemelte: a szolgáltatások minőségét nagymértékben javítani fogja, hogy a jövőben a közszférában is egyre jobban elterjed a digitalizáció, amely hozzásegít majd az állami szféra karcsúsításához is. A következő években mintegy 300 ezer alkalmazottal kellene csökkenteni a közszférában dolgozók létszámát. Rámutatott: a versenyképesség javításán azért kell már most gondolkodni, mert egyelőre nem tudni, hogy 2020, a mostani uniós költségvetési ciklus zárása után mennyi uniós forrás áll majd rendelkezésre, és milyen formában – utalt rá Lázár János. A versenyképesség erősítését célozza az is, hogy a mostani uniós költségvetési ciklusban a magyar kormány az EU-s pénzek 60 százalékát a gazdaság, a kis- és középvállalkozások támogatására kívánja fordítani – emlékeztetett…”

Forrás:
A versenyképességet növelné a közszférában foglalkoztatottak számának csökkentése; Miniszterelnökség; 2016. május 5.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.