Skip to main content
közigazgatás: magyarművelődés

Pölöskeiné: Klebelsberg neve nem kophat el

Szerző: 2016. május 7.No Comments

„57 önálló szervezet, önálló költségvetéssel – ez lesz a Klebelsberg Intézményfenntartóból. A szervezet elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: jogos a felvetés, hogy az intézményvezetőknek vissza kell adni jogköröket.

Teljesen új struktúra nem születhet, mert vannak alapok, amiket figyelembe kell venni – mondta a KLIK átalakításáról a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke.
„Azt nem vitatta senki, hogy állami intézményfenntartásra szükség van. Mivel rettentő felaprózott a magyar oktatási rendszer, nagyon sok kisiskola és különböző iskolatípus van, nagyok az eltérések, tehát valamilyen egyenszilárdságot meg kell teremteni, azt mégiscsak egy kézben levő működtetéssel lehet. Ezért nem volt kétséges, hogy az állami intézményfenntartás struktúrájában kell gondolkozni” – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné.

Bármennyire egységre is darabolódik fel a KLIK, központi stratégiai irányításra szükség van – tette hozzá a szervezet elnöke.
A jövőben nem lesz 198 tankerület, mert nagyon nagyok a különbségek – mondta Pölöskei Gáborné. Nagyon komoly decentralizáció lesz – tette hozzá, a fenntartást és a működtetést 57 egységre bontják szét.
„Ezek gyakorlatilag önálló jogi egységek, szervezetek lesznek, önálló költségvetéssel rendelkeznek, ebből következik, hogy jóval közelebb kerül az iskolához a döntés” – emelte ki a KLIK elnöke.
Jogos az a felvetés, hogy az intézményvezetőknek vissza kell adni jogosultsági köröket – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, hozzátéve: a fenntartás továbbra is az állam feladata lesz.
„Az állam a fenntartó, ez változatlan, csak szétszedtük a fenntartási jogosultságokat, például intézmény alapítás, megszüntetés az EMMI-ben van, a stratégiai tervezés, a költségvetés, a keretek meghatározása, az informatika hálózatosítása a központban van. Tankerületi szinten van a munkáltatói jogkör, ugyanakkor az egyértelmű, hogy a munkáltató, az igazgató választhassa ki, milyen pedagógusokkal dolgozzon, ne a tankerület vezetője. Ezt így kell szabályozni” – emelte ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke.

Pölöskei Gáborné szerint az állami intézmények esetében az lenne a leghatékonyabb, ha a működtetés és a fenntartás egy kézben lenne. Ehhez forrás is kell – tette hozzá a KLIK elnöke.
Az iskolák a jövőben saját költségvetést készíthetnének, aminek egy elkülönített összegével az intézményvezető gazdálkodhatna – mondta Pölöskei Gáborné
2017-re a kormány rendezte a KLIK és utódszervezetei költségvetését – mondta a szervezet elnöke.
„Ez azt jelenti, hogy az állami intézményfenntartás egyik problémája, a strukturális megújulás megtörténhet most, de ez kevés lenne, ha forrásokat nem rendelnénk hozzá és örökösen adósságállomány lenne velünk. Ennek a rendezése megtörtént, jelentősen, 105 milliárd forinttal kapunk többet az új rendszerben, viszont ha a működtetés átjön, az nincs benne” – mondta Pölöskei Gáborné.

A KLIK-et felváltó 57 egység támogatni fogja, hogy az iskoláknak önálló költségvetésük legyen, amelyben elkülönítenek egy összeget, ami felett az iskolaigazgató rendelkezhet – mondta a szervezet elnöke.
„Ami fölött ő úgy gazdálkodik, hogy el tudja dönteni, hogy mikor mire van szüksége az iskolának. Nem úgy, mint most, hogy ötvenezer forintot odaadtunk az igazgatóknak, hogy ha szükséges, gyorsan vegyenek dolgokat, mert az nem gazdálkodás, hanem tűzoltás. Ez nem erről szól, a szakmai-dologi az egy megtervezett költségvetési sor, amit tud figyelni az év során. Ez előremutató dolog”- hangsúlyozta Pölöskei Gáborné.

A KLIK elnöke elmondta: az új szervezetnek lesz új neve, de ragaszkodnak a régihez is.
„Két dolog marad, az egyik maga a Klebelsberg név, a KLIK ugyan elkopott, de ennek nem szabad elkopnia, nem szabad, hogy ehhez kötődjön. Klebelsberg egy nagy oktatáspolitikus volt, ezért a nevét szeretnénk úgy továbbvinni, hogy az országos központ Klebelsberg Központ legyen, a tankerületek esetében, bár kevesebb lesz, a tankerületi centrumoknak vagy központokról beszélünk” – emelte ki a KLIK elnöke.
Pölöskei Gáborné szerint az új rendszer beállásához másfél-két évre lesz szükség. A KLIK elnöke hozzátette: a rendszerszintű átalakítás néhány év múlva például a Pisa-tesztek eredményein is megmutatkozhat majd.”

Forrás:
Pölöskeiné: Klebelsberg neve nem kophat el; InfoRádió; 2016. május 6.