Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatási informatika

Okostelefonos támogatást kap az építőipar

Szerző: 2016. május 21.No Comments

„Már letölthető az elektronikus építési napló androidos mobilokra fejlesztett változata. Az alkalmazással a felhasználók okostelefonon vihetnek fel napi jelentéseket és eseti bejegyzéseket a kivitelezés helyszínén, a megrendelők pedig saját készülékükön bárhol, bármikor nyomon követhetik az építkezés fázisait. Az építésügyi fejlesztés a hagyományos E-építési naplóval szinkronban működve, a nyilvános tesztidőszak tapasztalatait felhasználva május 19-től segíti az építőipari szereplőket.

Az április 6-án indult nyilvános tesztidőszakot követően május 19-től élesben is letölthető az elektronikus építési napló androidos operációs rendszerre kifejlesztett alkalmazása a Google Play áruházból. Az áprilisi felhívás nyomán 24 óra alatt több száz felhasználó jelentkezett tesztelésre. Az építőiparban nagy érdeklődéssel várt fejlesztésre kivitelezők, építészek, műszaki ellenőrök, építőipari vállalkozók és saját házukat építtető magánszemélyek is kíváncsiak voltak.

„Az egy hónapos tesztidőszak alatt a vártnál sokkal kevesebb hibajelzés, ezzel szemben több pozitív visszajelzés érkezett az alkalmazással kapcsolatban” – mondta el Both András, a Lechner Tudásközpont infokommunikációs igazgatója. „Fejlesztőként legfőbb célunk, hogy a lehető legjobban megfeleljünk az építőipar igényeinek, tehát az alkalmazás funkcióit tekintve minél inkább közelítsen a teljes elektronikus építési napló tudásához, ugyanakkor felülete legyen átlátható és egyszerűen használható. Az építkezéseken ugyanis nincs mindig megfelelő alkalom összetett feladatok elvégzésére, egy bonyolult struktúrájú weboldalon. Az okostelefonos alkalmazással eseti bejegyzéseket vagy napi jelentéseket könnyedén felvihetünk a rendszerbe az építkezés helyszínén, munka közben is„– tette hozzá a fejlesztést irányító szakember.

Az ingyenesen letölthető mobilnapló felépítése, hozzáférési hierarchiája és szabályai megfelelnek a hagyományos elektronikus építési napló szabályainak. Az egyelőre android operációs rendszerrel működő okostelefonokra – majd augusztustól iOS-re is – kifejlesztett alkalmazás célja, hogy számítógép vagy laptop nélkül bárhol, gyors hozzáféréssel, kis adatforgalommal, biztonságosan tegye elérhetővé az E-naplót. Új napló megnyitása, a törzsadatok felvétele és a fastruktúra kialakítása továbbra is csak asztali gépen vagy laptopon lehetséges, de a leggyakrabban használt, az építési folyamatot végigkísérő jelentések menet közben, akár az állványzatról is felvihetőek. A felület ugyanígy használható betekintésre; az építtetők számára jelentések és bejegyzések olvasása már mobiltelefonon is lehetséges, gyakorlatilag bárhol, bármikor.

A Lechner Tudásközpont által fejlesztett mobil E-építési napló az első okostelefonos építésügyi alkalmazás, melyet a tervek szerint hamarosan továbbiak is követnek.

Az alkalmazás letölthető ezen a linken, a részletes használati leírás ugyanitt, valamint az alkalmazás weboldalán is megtalálható.”

Forrás:
Okostelefonos támogatást kap az építőipar; Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság; 2016. május 20.