Skip to main content
gazdaságInternetközigazgatás: magyarművelődés

Minden magyar vállalkozásra számít a Digitális Jólét Program

Szerző: 2016. május 22.május 23rd, 2016No Comments

„A Digitális Jólét Program a jövőben is számít minden magyar vállalkozás együttműködésére és támogatására – hangsúlyozta Deutsch Tamás csütörtökön Győrben, a Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz Digitálisan! című projekt nyitókonferenciáján.

A Digitális Jólét Program végrehajtásáért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos elmondta: eredményes volt az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció, mert a társadalmi véleménynyilvánítás a lehető legnagyobb mértékben segíti elő a digitalizációt. Hozzátette: a kormánynak az a meggyőződése, hogy a digitalizáció összetett, átfogó társadalmi jelenség, amelyre nem technológiai, vagy gazdasági kérdésként kell tekinteni, hanem mint olyan jelenségre, amely a mindennapokat átszövi.

Deutsch Tamás emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délelőtti bejelentésére is, mely szerint a kormány előtt van az az előterjesztés, ami 2017. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról 18 százalékra mérsékli az internethasználat általános forgalmi adóját, továbbá a GDP-adatok függvényében 2018. január 1-jétől 5 százalékra csökkenhet az internetezés áfája. A miniszterelnöki biztos kiemelte, a kormány jövő évi áfacsökkentésre vonatkozó elképzelését valamennyi párt támogatta, azt már csak a parlamentnek kell elfogadnia.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára arról beszélt a konferencián, hogy a kormány abból indul ki, hogy hamarosan minden magyar munkahelyen szükség lesz digitális tudásra. Ezt szolgálja egyebek között az a képzési program is, amely keretében összesen kétszázezer hátrányos helyzetű ember számára oktatnak digitális kompetenciákat. A képzés pilot programja már elkezdődött az Alföldön, szeptembertől pedig országszerte elindul.

Hozzátette: a jelenlegi tanácsadási és ösztönző program mellett összesen 40 milliárd forint digitalizációt elősegítő fejlesztési forrásra pályázhatnak a vállalkozások. Jelenleg mintegy háromezer, a nyártól további négyezer vállalkozást szeretnének elérni.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy Magyarországnak több mérnökre és informatikusra van szüksége, ezért hamarosan elindul a szakok népszerűsítését szolgáló pályaorientációs program is. Ennek Budapest és Debrecen mellett Győr lesz az egyik kiemelt helyszíne.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a konferencián elmondta: a digitális eszközök használata, alkalmazása a fenntartható gazdaság kulcsa, amellyel a gazdasági növekedés is felgyorsítható. Az elnök jelezte, hogy a kormányzati program keretében 127 településen mutatják be a mikro-, kis- és közepes vállalkozások digitalizációját elősegítő lehetőségeket. A találkozókon a vállalkozókat tanácsadással segítik, emellett egy olyan minősítő rendszerbe is szeretnék bevonni őket, amely segítségével öt százalék többletforrást kaphatnak a pályázatokon.

Parragh László hangsúlyozta: a hazai kkv-k jelentős része nem használ digitális technológiát, ez nagy versenyhátrányt jelent számukra, mert ma a tudás és a határok lebontása a digitális világban érhető el a legkönnyebben.

A program legfőbb célja, hogy nőjön a digitális alkalmazásokat használó vállalkozások száma, és minél többen használják a felhőszolgáltatásokat – jelezte. Hozzáfűzte: a német gazdaság kiemelt orientációja jelenleg a digitalizáció fejlesztése, és ha a magyar beszállítók vagy üzleti partnerek ezzel nem tartanak lépést, akkor kiszorulhatnak arról a piacról.

Véleménye szerint a digitális technológiák oktatásával „jelenleg nagyon rosszul állunk”, ezért át kell tekinteni az alaptanterveket, hogy be lehessen építeni azt a tudást, ami hasznos, és ki lehessen venni belőle, ami elavult. A kamarai elnök szerint olyan tananyagot tanítani ma már szükségtelen, amit az internetről tíz másodperc alatt le lehet tölteni.”

Forrás:
Minden magyar vállalkozásra számít a Digitális Jólét Program; Miniszterelnöki Kabinetiroda; 2016. május 19.