Skip to main content
gazdaságközigazgatási informatika

Mobil okmányirodát vetnek be a BKV-nál az e-ticket miatt

Szerző: 2016. május 22.No Comments

„Jókora terhelést fog jelenti az okmányirodáknak az elektronikus jegy bevezetése. A papírbérleteket felváltó utazási kártyákat csak kormányablakban és okmányirodában lehet majd igényelni. Akár 2 millió igénylőt kell majd kiszolgálni a hivataloknak. A BKV dolgozóit és hozzátartozóit – bár csak 22 ezren vannak – mobil okmányirodával segítik.
A BKK dogozói után a BKV munkatársai és hozzátartozói fogják megkapni a budapesti elektromos utazási igazolványokat. A rendszer még mindig tesztelik, miközben már működnie kellene. A BKV-nál úgy látják, augusztus végére kerülhet sor a körülbelül 25 ezer BKV-s dolgozó és hozzátartozó ellátására e-kártyákkal.

A BKK az új jegyrendszer indulásakor azt írta, hogy a megvalósítás 2014-ben kezdődik. Először a BKK papírbérleteit váltják fel az elektronikus kártyák, ezt követően „a mai jegylyukasztóknak és a papíralapú jegyrendszernek is búcsút mondhatunk 2015-től.”

Ehhez képest még a leolvasó berendezéseket sem telepítették. A Világgazdaság arról írt márciusban, hogy a BKK 2018-ra ígéri a teljes rendszer működését, az érvényesítő készülékeket 2017 végére helyezik üzembe.

Nem pusztán a rendszer kiépítése odázza el a megvalósítást, az igénylés is hosszabb folyamat lesz, mire mindenki hozzájut. Az okmányirodák megnövekedett terhelésre számíthatnak, mivel az igényléshez be kell menni egy okmányirodába, vagy kormányablakhoz, csak ott lehet intézni. Az utasnak személyi okmányaival regisztrálnia kell magát a Nemzeti Egységes Kártyarendszerben, arról is nyilatkozni, hogy adatait átadja a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-nek., és fényképet is készítenek róla. Egy igénylőre negyedórát fordítanak majd – legalábbis a BKV-ban ezzel az idővel számolnak.

A VS. hu által megkérdezett közlekedési szakember szerint akár 2 millió kártya is forgalomba kerülhet, ha a nyugdíjasok, akiknek ma nem kell bérletet használni, és az agglomerációból dolgozni, tanulni járók is mind kiváltják.

Eddig a BKK munkatársai jutottak a kártyákhoz tavaly decemberben, de csak pár száz darabot kellett kibocsátani, most viszont 22 ezer igazolványt adnak ki. Őket a nyugdíjas utasok követhetik a BKK ütemterve szerint. Hogy minél hamarabb ki tudják szolgálni a BKV dolgozóit, több telephelyre buszra telepített okmányirodát küldenek.

Az elektronikus jegyrendszert a BKK az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 54,5 millió euró értékű hiteléből építi ki, ezt a főváros 4,3 milliárd forinttal támogatja.”

Forrás:
Mobil okmányirodát vetnek be a BKV-nál az e-ticket miatt; Zsidai Péter; Vs.hu; 2016. május 20.