Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyar

Ötvenmilliárd volt a kórházak adóssága áprilisban

Szerző: 2016. június 19.No Comments

„Több mint ötvenmilliárd forintot tesz ki a kórházak adósságállománya az áprilisi adatok szerint, ez nagyjából annyi, mint a tavalyi hatvanmilliárdos konszolidáció, és jól látszik, hogy még mindig a beszállítók finanszírozzák az egészségügy egy részét – mondta az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ) igazgatója egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Holchacker Péter közölte, a kórházi tartozás összege havonta 3-4 milliárd forinttal nő, így az év végére elérheti a 60-70 milliárdot. Az újra megjelenő eladósodásra magyarázat az is – mondta -, hogy a hbcs (homogén betegségcsoportok) reálértéke 2007-hez képest csaknem egyharmadával csökkent.

Ugyanakkor elismerik, hogy jelentős többletforrást sikerült az egészségügynek kiharcolnia a 2017-es költségvetésben, és folyamatosan nőtt 2007 óta mind a gyógyító-megelőző, mind az összevont szakellátási kassza. A kassza struktúrája azonban átalakult – tette hozzá -, dologi költségekre arányaiban kevesebb jut, mint nyolc éve, így a büdzsé összegének növekedése ellenére ma kevesebb jut a kórházakban a működésre, a dologi kiadásokra.

Holchacker Péter úgy fogalmazott, az elmúlt évek tapasztalatai szerint nehéz azt az “intelmet” elfogadni, hogy gazdálkodjanak még ügyesebben a kórházak. Mint mondta, lehet javítani a gazdálkodáson, de ekkora mértékű hiányt nem az “ügyetlen kórházi menedzsment és a gonosz beszállítók” hoznak össze, hanem az egyenes következménye a makrogazdasági adatoknak.

Az ETOSZ szerint a megoldás az lenne, ha 2020-2021-ig évenként öt százalékkal több forrás jutna az E-alapba. Addig is, amíg nem érkezik meg a szükséges forrás az egészségügyi költségvetésbe, az egyesület támogatásával hazai pénzintézetek kialakítottak egy olyan finanszírozási konstrukciót, amely minden érintett fél számára előnyös, és csökkenti a késedelmes fizetésekből adódó felesleges feszültségeket – jelezte.

Az igazgató kitért az amortizáció miatti pótlás évek óta megoldatlan kérdésére is, ami szintén hiányzik a rendszerből. Az egyesület úgy gondolja, mivel az egészségügyi szolgáltatók nagy része négy éve állami fenntartásban működik, időszerű lenne végre felülvizsgálni az amortizáció elszámolhatóságát.”

Forrás:
Ötvenmilliárd volt a kórházak adóssága áprilisban; Híradó.hu/MTI; 2016. június 15.