Skip to main content
közigazgatás: magyar

Sok állami alkalmazott értékelne EU-pályázatokat

Szerző: 2016. június 19.No Comments

„Népszerű az állami alkalmazottak kö­rében a pályázatértékelői munka. Az új értékelői rendszerben eddig ezernél is többen kezdték meg a regisztrációt, ebből 225 fő már be is küldte a pályázatát – tudta meg a Magyar Idők.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a legnépszerűbb a közgazdaság-tudományok témakör, a legtöbben erre a területre jelentkeztek. A pályázatokat a regisztrációt követő harminc munkanapon belül értékeli ki a szaktárca. Ezt követően a kiválasztott értékelőkkel a Miniszterelnökség megköti a keretszerződéseket, majd az értékelők a tématerületüknek megfelelő képzésen vesznek részt. A tényleges munka a sikeres vizsga után indulhat el. A konkrét feladatokat az egyes programokért felelős tárcák jelölik majd ki számukra.

Az új rendszerben minden pályázatra két értékelőt választanak ki a szaknévsorból, akiknek határidőre véleményezniük kell az adott támogatási kérelmet. A munkáért pluszjuttatás jár. Ennek tényleges összege egyelőre nem ismert, a díjazás általános alapelveit ugyanis a Miniszterelnökséget vezető miniszter normatív utasításban állapítja majd meg. Az azonban már biztosnak tűnik, hogy a pályázat értékétől függ majd az az összeg, amit az értékelők a munkájukért kaphatnak. Így azok, akik nagyobb értékű – ezzel együtt bonyolultabb – projektet dolgoznak fel, magasabb fizetségre számíthatnak.

Az állami alkalmazottak számára kiírt felhívás májusban jelent meg, a Miniszterelnökség szerint azonban már jóval korábban elkezdtek érdeklődni az érintettek a tárcánál. A pályázatra a felsőfokú iskolai végzettséggel vagy az állam által elismert szakképesítéssel rendelkező állami alkalmazottak jelentkezhetnek. A tárca szakértői területeket határozott meg, amelyek közül a pályázó kiválaszthatja, hogy végzettsége, képzettsége és szakmai tapasztalata alapján milyen típusú támogatási kérelem értékelésére vállalkozik. A jelentkezés feltétele, hogy a választott téma területén legalább hároméves szakmai gyakorlattal rendelkezzen a jelölt.

Az új értékelői hálózat – egyedi döntést igénylő kivételek mellett – a kis- és középvállalkozások, illetve a helyi és területi önkormányzatok által benyújtott pályázatok tartalmi elemeit vizsgálja majd.”

Forrás:
Sok állami alkalmazott értékelne EU-pályázatokat; Köpöncei Csilla; Magyar Idők; 2016. június 15.