Skip to main content
közigazgatás: magyar

Újabb ügyek intézhetőek ősztől a kormányablakoknál

Szerző: 2016. június 19.No Comments

„Több mint száz új ügyet lehet majd szeptember 1-jétől intézni az ország eddig átadott 260 és Pest megye 21 kormányablakában. Kibővül a tevékenységi kör többek között a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérelemmel és a fogyatékossági támogatást, vakok személyi járadékát érintő lényeges tények, körülmények megváltozásának bejelentésével, valamint a telepengedély kiadási kérelemmel is.

Ilyen ügyek lesznek még a tulajdonjog bejegyzési kérelem, a vagyonkezelői jog bejegyzésre illetve törlésére vonatkozó kérelem, a földhasználati és haszonélvezeti jog iránti kérelem, valamint a jelzálogjog bejegyzési vagy törlési kérelem is. De sok más ügy mellett például a gázmérő, vízmérő és elektromos fogyasztásmérő hitelesítési kérelmeket is fogadják – és továbbítják – a kormányablakok.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott elmondta, hogy „a kormány bürokrácia csökkentési programjának ez az új állomása is azt a célt szolgálja, hogy egy helyen, kényelmesen, minél több ügyet el tudjanak intézni az állampolgárok. Kiemelte továbbá, hogy amíg a most hatályba lépő kormányrendelet módosítás alapján, a legtöbb új üggyel ősz elejétől fordulhatnak az ügyintézőkhöz, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási tér önrendelkezési nyilatkozattal kapcsolatos bejelentés és az ezzel kapcsolatos tájékoztatás kérése már június 15-től lehetséges a kormányablakoknál”.”

Forrás:
Újabb ügyek intézhetőek ősztől a kormányablakoknál; Pest Megyei Kormányhivatal; 2016. június 15.
A Kormány 143/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete a kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról; Magyar Közlöny; 2016. évi 84. szám; 2016. június 13.; 6316-6326. oldalak (pdf)