Skip to main content
Internettávközlés

Az MVM NET értékesítheti hazánkban elsőként a legnagyobb európai internetforgalom-cserélő szolgáltatásait

Szerző: 2016. július 3.No Comments

„Az MVM NET Zrt. a világ egyik vezető, Európa legnagyobb internetforgalom-cserélőjének, a frankfurti „DE-CIX”-nek (Deutscher Commercial Internet Exchange) a hivatalos viszonteladójává vált.
Ezzel az MVM Csoportba tartozó telekommunikációs társaság az első Magyarországon, amely ilyen jogosultságot szerzett.

„A viszonteladói státusz megszerzésének célja, hogy kiemelt üzleti partnereink, a magyarországi, valamint közép-kelet-európai nagykereskedelmi üzletfeleink számára a gerinchálózati kapacitások bérbeadása mellett értéknövelt, versenyképes szolgáltatásokat kínálhassunk Európa legnagyobb internetforgalom-cserélő központjában. Az új szolgáltatások nagyban hozzájárulnak stratégiai céljaink megvalósításához, hogy növeljük szolgáltatói szerepünket mind a hazai, mind pedig a regionális piacokon” – mondta Krénusz Kornél, az MVM NET Zrt. vezérigazgatója a bejelentés kapcsán.
Az, hogy az MVM NET hozzáfér a DE-CIX platformhoz, lehetővé teszi partnerei számára, hogy azok forgalmat cserélhessenek más résztvevőkkel. A szolgáltatás elsődleges előnye, hogy közvetlen és szabályozható kapcsolatot biztosít a világ egyik vezető, Európa legnagyobb internetforgalom-cserélőjéhez megfizethető áron. Az MVM NET 2014. óta teljes jogú tagja a DE-CIX platformnak, mostantól arra is lehetősége lesz, hogy a szolgáltatásokat viszonteladóként értékesíthesse saját, 100Mps-től 10Gbps-ig elérhető kapacitású portján az internetforgalom-cserélő ponton. Az MVM NET mindezek mellett az első olyan társasággá is vált, amely a budapesti internetforgalom-cserélő, vagyis a BIX ViP viszonteladó szerződését megkötötte az Internet Szolgáltatók Tanácsával. Utóbbinak köszönhetően a társaság képes a BIX szolgáltatásait Budapesten kívül is nyújtani átlátható feltételek mellett. Azzal, hogy az MVM NET szabályozható hozzáféréssel bír a BIX platformon, hozzásegíti a cég hazai és nemzetközi partnereit a forgalomcseréhez más BIX tagokkal. A viszonteladói program célja, hogy kibővítse a BIX szolgáltatásait a Budapesten kívüli magyar nagyvárosokra is. Az MVM NET már elindította ezek tesztelését Nyíregyházán, Miskolcon és Kisvárdán, de folyamatban van Zalaegerszegen, Ajkán, Gyöngyösön és további városokban a BIX ViP szolgáltatások kialakítása.

Az MVM NET meglévő hibrid BIX portját június végéig 100GE kapacitásra fejleszti tovább, így az első olyan telekommunikációs szolgáltató lesz Magyarországon, amely ilyen magas sávszélességű hozzáférést képes biztosítani a BIX-hez.
Az MVM NET távközlési hálózatának zavarmentes működéséről a hét minden napján napi 24 órában szolgálatot teljesítő Network Operation Center (NOC) jól képzett, tapasztalt szakembergárdája gondoskodik.”

Forrás:
Az MVM NET értékesítheti hazánkban elsőként a legnagyobb európai internetforgalom-cserélő szolgáltatásait; NVM NET; 2016. április 18.
Lásd még korábbi cikkünket: Az MVM NET csatlakozott a DE-CIX internet-forgalom cserélő ponthoz