Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

Egyesült Államok: könnyebb lesz betekinteni a kormányzati dokumentumokba

Szerző: 2016. július 4.No Comments

„Barack Obama amerikai elnök aláírta csütörtökön azt a jogszabályt, amely az információkhoz való szabad hozzáférésről szóló, csaknem fél évszázada fennálló törvény alapján szabadabb betekintést enged a kormányzati dokumentumokba a nyilvánosság számára.

Az új jogszabály szerint a szövetségi hivataloknak – amikor eldöntik, hogy nyilvánosságra hozzanak-e egy információt – eleve abból kell kiindulniuk, hogy a lakosságnak joga van azt megismerni, nem pedig eleve titkosnak kell tartani.

A jogszabály támogatói szerint a hivataloknak ezáltal nehezebb lesz visszatartaniuk az információkat. A jogszabályban egyúttal csökkentették azoknak a kivételeknek a számát, amelyekre hivatkozva a hivatalok megtagadhatják az adatszolgáltatást.

A washingtoni Fehér Ház közlése szerint jövőre honlapot hoznak létre az adatigénylések és az adatszolgáltatás rendszerezése céljából, a szövetségi hivatalok ugyanis eddig különböző módon szolgáltatták ki a kért adatokat.

A jogszabály 25 évben maximalizálja a kormánydöntések titkosíthatóságának időtartamát. Eddig akár örökre titkosíthattak egyes kormánydöntéseket. A hivataloknak kérés nélkül is nyilvánosságra kell hozniuk olyan dokumentumokat, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot.”

Forrás:
Könnyebb betekinteni a kormányzati dokumentumokba; Híradó.hu/MTI; 2016. július 1.