Skip to main content
közigazgatás: magyar

Jövő márciusig tart a közigazgatás átalakítása

Szerző: 2016. július 4.No Comments

„Július elsején kerül bevezetésre az új közszolgálati életpályamodell, szeptembertől a kormányablakok bővülnek újabb ügytípusokkal, 2017 elején pedig újabb rezsi- és bürokráciacsökkentések léphetnek életbe, melyek a tervek szerint márciusra stabilizálódnának. A tervekről Kovács Zoltán közigazgatásért felelős államtitkár beszélt a Rádió Orientnek.

Az új életpályamodell elsősorban a pályakezdőknek és a jelenleg alacsonyabb bérezésűeknek fog kedvezni, akik akár 50 százalékos emelkedésre is számíthatnak fizetésükben. A felső vezetőket nem érinti a bérnövekedés, a középvezetők azonban szintén magasabb fizetésre számíthatnak. Ezzel a járási hivatalokra az elmúlt években nehezedett plusz súlyokat próbálják anyagilag kompenzálni, és azon dolgozókat, akiknek fizetése a garantált bérminimumot sem érte el, így eddig ki kellett azt egészíteni. A járásokban más érdemi változás nem várható a jövőben, az informatikai rendszer fejlesztése azonban kulcsfontosságú feladat a gyorsabb ügyintézés szempontjából is – tette hozzá Kovács Zoltán.

Az önkormányzatoktól nem tervez újabb feladatokat átvinni a kormány, mely továbbra is azt a törekvését tartja szem előtt, hogy a hatósági tevékenységek minél közelebb kerüljenek az állampolgárokhoz. Tervben van székhely járások kialakítása, ezekben ritkán előforduló, extrább ügytípusokkal fognak foglalkozni, s központi feladatokat is kap egy-egy kormányhivatal, így például a környezetvédelem centruma Pest megye, a Földmérési és Távérzékelési Intézet központja pedig a Fővárosi Kormányhivatal lesz.

A Lázár János által bejelentett 20 százalékos költségmegtakarítás tárcánkénti feladat lesz, amit a működtetési vagy a személyi költségek lefaragásával lehet majd elérni. A döntést több mint 50 egyeztetés előzte meg, s a szakszervezetekkel levélben is folyamatosan konzultál a kormány, Kovács Zoltán pedig elmondta, hogy számos olyan terület akad még, ahol egyelőre nem született döntés. Ilyen például a bányászattal kapcsolatos koncepció, vagy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatal kialakítása. A rendszerből kikerülőket, – hogy ne kerüljenek munkanélküli sorba – a Karrier Híd Program segítheti majd a vállalkozói szférában való elhelyezkedésben.

A szám még változhat, de a jelenlegi állás szerint 40 háttérintézmény fog megszűnni a közel jövőben, lesz azonban olyan is, mely bővülni fog. Az agrár-, és a történelmi kutatóintézetek sorsáról sem született még döntés, az országos egészségpénztár és a nyugdíjszervezet összeolvasztása pedig fontos stratégiai eleme lesz a szintén több fázisban, szeptemberben, 2017 januárjában és márciusában bekövetkező integrációnak. Ennek másik lényegi pontja a már említett informatikai fejlesztés, mely által egy, a 21. századi követelményeknek megfelelő, és azokat jól kiszolgáló infrastruktúra kell, hogy létrejöjjön – tette hozzá a közigazgatásért felelős államtitkár.

A kormányablakokban végezhető ügyek száma az ősszel további közel négyszázzal fog nőni…

A közelgő újabb rezsi- és bürokráciacsökkentés előtt a lakosság és a hivatali dolgozók véleményét egyaránt kikérték. Tavaly több mint 400.000 kérdőívet töltöttek ki az ügyfelek a járási hivatalokban, a több irányú konzultáció eredményeképp pedig valószínűleg január elsejétől lépnek életbe a csökkentések. Kovács Zoltán államtitkár elmondta, hogy más nagy mértékű változást nem terveznek, s ezek végrehajtása után a finomhangolásé lesz a főszerep, de a törvényalkotásban és a közigazgatási rendtartásban lesznek változó, egyszerűsített szabályok.”

Forrás:
Jövő márciusig tart a közigazgatás átalakítása; OrientPress; 2016. június 27.