Problémás lehet az 5G elterjesztése

„A nagyobb sebesség kisebb lefedettséget eredményez, különösen a belső terekben.

Sokszor olvashattunk már az ötödik generációs mobiltechnológia várható bemutatkozásáról és a terjeszkedés üteméről. Több jól ismert név dolgozik már a platform véglegesítésén, ők újabb és újabb sebességrekordokat érnek el, egy piackutató cég szerint azonban ez nem lesz elég, a lefedettség és a térerő terén ugyanis komoly kompromisszumokat kellene kötnünk.

Az ausztrál New Street elemzői arra figyelmeztettek a napokban (az ország szabályozó hivatala által megrendezett eseményen), hogy az 5G elterjedésével mind a szolgáltatók, mind pedig a felhasználók az eddiginél nagyobb problémákba ütközhetnek. Előbbiek számára komoly kihívást jelent, hogy jóval sűrűbb infrastruktúrára lesz szükség, mivel a magasabb frekvencia egyben azt is jelenti, hogy egy-egy torony jóval kisebb területet fedne le, utóbbiak pedig a belső terekben lesznek kénytelenek megküzdeni a térerő hiányával.

Az infrastruktúra telepítésével kapcsolatos nagyobb kiadások arra késztethetik a különböző szolgáltatókat, hogy elhúzzák az 5G bevezetését, ehelyett pedig a jelenlegi generáció, a 4G további tökéletesítésével és optimalizálásával igyekezzenek ellensúlyozni a felhasználói igények növekedését. A nagyobb sebességre mindenképpen szükség lesz, ezt azonban még évekig kibekkelhetik az LTE javítgatásával, ami azt eredményezheti, hogy az ötödik generáció csak az évtized vége felé, valamikor 2020 táján kezdheti meg térhódítását – szemben egyes szolgáltatói ígéretekkel, amelyekben már a 2017-es indulási dátum is szerepel.

Az új technológia megfelelő alkalmazásához természetesen az ezzel kompatibilis eszközökre is szükség lesz, az okostelefonos szegmens lassulása pedig azt vetíti előre, hogy ez sem fog olyan könnyedén lezajlani, ahogy azt korábban vártuk.”

Forrás:
Problémás lehet az 5G elterjesztése; SG.hu; 2016. június 27.

A bejegyzés kategóriája: távközlés, technika
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.