Nagy lehetőségek a hazai közigazgatási Big Data-ban

„Június elején zajlott a Nemzeti Adatpolitikáról szóló Fehér Könyv társadalmi vitája, amely nemrégiben befejeződött. A stratégiai dokumentum a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakmai műhelyében készült, amelynek elnökét, Vágujhelyi Ferencet arról kérdeztük, hogy melyek a legfontosabb sarokpontok és tennivalók a hazai közigazgatási Big Data háza táján.

– A Nemzeti Adatpolitikáról szóló stratégiai munka, az adatpolitikai Fehér könyv társadalmi vitája nemrégiben befejeződött. A teljes dokumentum több mint kétszáz oldalas terjedelme nyilván nem ösztönözte a polgárok százezreit az anyag tanulmányozására, hogy ők is elmondják véleményüket róla. Nem arról van szó, hogy a témát kedvelő informatikai szakemberek építettek maguknak egy homokozót, ahol kedvenc témájukkal játszhattak, most pedig meg akarják mutatni a szélesebb közvéleménynek a homokvárat, hátha nekik is tetszik?
– A Nemzeti Adatpolitika nem az informatika műszaki problémáiról szól. Mérnökök, matematikusok vagy programozók nem találnak benne közvetlenül olyan műszaki feladatokat, amellyel azután eljátszhatnának, hogy a hasonlatnál maradjak. A Nemzeti Adatpolitika arról szól, hogy mit kezdjünk azzal a mérhetetlenül sok adattal, amely a különböző szervezeteknél közfeladataik ellátása során keletkezik. Itt nem az egyedi hatósági ügyekhez kapcsolódó személyhez kötött adatokról van szó, hanem valóban a közösség, a köz adatairól. Pontosabban arról, hogy mi legyen a közadatokkal. Mit gyűjtsünk össze és kinél? Kinek mi ebben a feladata? Fel kell-e dolgozni, vagy ezt hagyjuk a külső szereplőkre? Ki férhessen hozzá, mihez és mennyiért? Ezek olyan kérdések, amelyekről egy közigazgatási szakembernek, közgazdásznak, jogásznak, politikusnak, beruházási tanácsadónak vagy környezetvédőnek a saját nézőpontját képviselendő akkor is lehet megalapozott szakmai véleménye, ha az informatika műszaki kérdései egyáltalán nem érdeklik. Példaként említem, hogy egy térinformatikai rendszerbe fel lehet tölteni közlekedési, szociológiai, bűnügyi és közműadatokat egyaránt. Az egyes szakmákat más-más érdekli, de egyiknek sem kell, hogy ismerete legyen arról, hogy magát a rendszert műszakilag miként is rakták össze. Mindenki elmondja, hogy ő mire használná, mitől lehetne jobb, milyen adatokra van szüksége, esetleg milyen adatok ne szerepeljenek benne, mert az magának a közösségnek ártana.

– Tehát az adatok most is keletkeznek. Az adatpolitikától lesznek felhasználhatók?
– Az adatpolitika alapján születnek meg azok a jogszabályok, amelyek az érintett szerveket az adatok feldolgozására és megosztására kötelezik. Az egyedi ügyekben keletkezett információt például anonimizálni kell, majd olyan formátumúra kell alakítani, amelyet a majdani elemzők széles köre megért. A szakmai feladatokat ellátó szervezetek sokszor úgy gondolják, hogy az adott részterülethez ők értenek legjobban, ezért mindenkinek, aki a témával foglalkozik, az ő rendszerüket kellene használnia, és egy bit nem sok, annyi adatot sem osztanak meg önként. El kell ismerni, hogy sokszor valóban ők jelentik az adott területen a szakma csúcsát. Következtetésük mégis súlyos tévedés! Az élet különböző területein előállított, gyűjtött vagy mért adatokból minőségileg új születik, ha együtt elemezzük őket. Az utak állapotát tartalmazó adatbázist egy közlekedésmérnök bizonyosan jobban elemez, mint egy befektetési tanácsadó. De az utóbbi azt is megnézi, hogy az adott térségben hány szakképzett munkanélküli van. Az útról pedig elég csak annyit tudnia, hogy a négy és fél méter magas, húsztonnás kamion oda tud-e menni a kinézett telephelyre a legközelebbi repülőtérről vagy pályaudvarról anélkül, hogy a szomszéd falu villanyvezetékét elsodorná.

– Akkor most meghozzák azokat a jogszabályokat, melyek arra kötelezik a közfeladatot ellátó szerveket, hogy kiterítsék ország-világ elé a közadatainkat?
– Először meg kell határozni az adatok használatának célját. Az egyértelmű, hogy ezen célok szolgálatában minden közfeladatot ellátó érintettnek adatot kell szolgáltatnia. Ez bizony sokszor pénzbe kerül, amit valakinek ki kell fizetni. Emellett meg kell teremteni a hozzáférés jogi és műszaki feltételeit. A célokhoz ügyfelek, azaz majdani elemzők tartoznak. Ők egyaránt jöhetnek a köz- vagy az üzleti szférából.

– Miért érdeke az embereknek, hogy az üzleti szférából érkezők fölözzék le a hasznot saját közösségünk adataiból? Még ha fizetnek is érte, nyilván azért teszik, hogy a Magyarország által kínált piacon ők járjanak jól.
– Biztosan sok olyan példát lehet mondani, amikor a közösség nem profitál abból, ha a közadatokat piaci cégek használják fel például marketing célból. Lehet, hogy az ilyen elemző képességekkel nem rendelkező helyi cég élete lesz ettől nehezebb. De a szép piros, ropogós és zamatos paradicsomot a piacon csak úgy lehet eladni, ha sajnálattal belenyugszunk, hogy a portékát a konkurencia is látja. Ha viszont a piac üzemeltetője készít egy képet róla, és azzal reklámozza magát, hogy több vevőt vonzzon oda, akkor már nem sajnáljuk, hogy önös érdekből teszi, mert mi is jól járunk. Esetleg hozzunk létre egy közintézményt vagy állami céget, aki majd minden értelmes módon elkészíti az elemzéseket, és tőle lehet hozzájutni a kész jelentésekhez? Sajnos a gyorsan változó gazdaságban nem tudjuk előre megmondani, hogy ki mit venne észre az óriási mennyiségű információból. Leginkább azért nem, mert nem ismerjük az elemzés célját. Azt pedig senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezt elmondják. Ha valahol messze egy cég megbíz egy tanácsadót, hogy Közép-Európában keressen helyet egy újonnan építendő nyolcszáz fős üzemnek, akkor néhány hónap múlva kap három elemzést, például a magyar, cseh és lengyel adórendszerről, a szakképzett munkaerő elérhetőségéről és bérszínvonaláról, az adott országban kiválasztott terület infrastruktúrájáról. Az elemzést a befektetési tanácsadó szép színes brossuraként prezentálja, hogy az ügyfele lássa: megdolgozott a pénzéért. Ha Magyarország esetében ésszerű erőfeszítéssel, ésszerű áron nem jut hozzá az elemezhető adatokhoz, akkor harmadiknak inkább egy szlovák telephelyet javasol. A tanácsadó a közép-európai országok közadataiból termelt magának profitot. Azokból az adatokból, amelyeket ezen országok polgárai állítottak elő közpénzen! Jobban járunk, ha nem engedjük? A távoli befektető nem keresi majd meg az állami „adatügynökséget”, hogy készítse el neki az elemzést. Lehúz bennünket a listájáról. Éppen ezért nagyon fontos, hogy hazánk kialakítsa mind azt az intézményrendszert, és mind azokat a működési mechanizmusokat, amelyek mentén a hazai közigazgatásban keletkező adatok megfelelő módon hozzáférhetővé, és ezáltal hozzáadott értéket teremtővé válnak.”

Forrás:
Nagy lehetőségek a hazai közigazgatási Big Data-ban; Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács/IT Business; 2016. július 4.
Lásd még: A nemzeti adatpolitikáról szóló fehér könyv – társadalmi egyeztetés; Miniszterelnökség; 2016. május 31.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.