Skip to main content
közigazgatás: magyar

Az új kormányzati struktúra célja a kabinet erősítése

Szerző: 2016. július 17.No Comments

„A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormányzati struktúra átalakításának célja, hogy erősítse a kabinet döntési és stratégiai vezetési képességét, illetve segítse a miniszterelnököt felkészülni a következő választásra. Lázár János erről Figyelőnek adott interjújában beszélt.

Azt mondta, az átalakítással a különböző tárcák és a kormány között létrejön egy olyan fórum, ahol a vitás kérdések rendezhetők. A két új kabinet nemcsak döntéseket készít majd elő, hanem maga is hozhat határozatokat, így erősítve a kormány döntési és stratégiai vezetési képességét. A gazdasági kabinet a döntések költségvetésre gyakorolt hatását vizsgálja majd, a stratégiai pedig azt nézi, hogy az adott javaslat szinkronban van-e a kormány alapvető célkitűzéseivel. Emellett a kabinetek abban segítik a miniszterelnököt, hogy legyen ideje felkészülni a következő választásra, és olyan ügyekkel foglalkozni, amelyek hosszú távon befolyásolják az emberek életét – fűzte hozzá Lázár János.

Arra a felvetésre, hogy ő vezetné a stratégiai kabinetet, azt mondta, „ízléstelen lenne”, ha ő jelentene be egy ilyen súlyú döntést. Hozzátette, a miniszterelnök a kormányülésen már ismertette elhatározását. A miniszter elmondta, ha mégis őt jelölnék az új kabinet vezetésére, azért dolgozna, hogy „a kormányzati teljesítmény a választásokon ne kockázatot, hanem előnyt jelentsen”, továbbá szeretné támogatni azt a célkitűzést, amely fellép a politika és a gazdaság káros összefonódása ellen.

Kijelentette, azokon a területeken, ahol neki van vagy lesz felelőssége, „irtani” fogja azokat, akik visszaélnek a bizalommal, mert nincs szükség olyanokra, akik „semmilyen felelősséget nem vállalnak, csak kínos ügyeket hagynak hátra, ártva ezzel hazájuknak és közösségüknek”…”

Forrás:
Az új kormányzati struktúra célja a kabinet erősítése; Az új kormányzati struktúra célja a kabinet erősítése; Miniszterelnökség; 2016. július 14.