Skip to main content
közigazgatási informatikaművelődéstörvények, határozatok

A Kormány 1377/2016. (VII. 21.) Korm. határozata a Nemzeti Sportinformációs Rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatokról

Szerző: 2016. július 25.No Comments

„A Kormány a Magyarországon igénybe vehető sportszolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése, az egyes sportágakban végzett sporttevékenységek és sportszakmai munka támogatása, a sport szervezeti és irányítási rendszerének hatékonyabbá tétele, és a sport területén jelentkező stratégiai feladatok végrehajtásának egyszerűbb nyomon követése érdekében a Nemzeti Sportinformációs Rendszer továbbfejlesztéséről az alábbiak szerint rendelkezik:

A Kormány
1. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és – a Digitális Jólét Programjával kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos bevonásával – a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy végezzék el a Nemzeti Sportinformációs Rendszer (a továbbiakban: NSR) működésének felülvizsgálatát, mérjék fel az NSR-rel kapcsolatban felmerülő igazgatási és informatikai fejlesztési igényeket, amely alapján két fejlesztési ütem meghatározásával készítsék el az NSR követelményspeci kációját és annak véleményezésébe vonják be a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsot, a Magyar Olimpiai Bizottságot és a Magyar Paralimpiai Bizottságot. Az első fejlesztési ütem biztosítja az általános nyilvántartási igények és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítését, míg a második ütem a teljes sportigazgatás komplex igényeit megvalósító moduláris felépítésű információs rendszer fejlesztését foglalja magában azzal, hogy a nyilvántartásban kezelt adatok a Központi Statisztikai Hivatal (a továbbiakban: KSH) részére statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon, térítésmentesen átadhatók és a KSH által statisztikai célra felhasználhatók legyenek;
Felelős: emberi erőforrások minisztere miniszterelnök kabinetfőnöke
Határidő: 2016. november 30…”

Forrás:
A Kormány 1377/2016. (VII. 21.) Korm. határozata a Nemzeti Sportinformációs Rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatokról; Magyar Közlöny; 2016. évi 108. szám; 2016. július 21.; 8524-8525. oldalak (pdf)