Skip to main content
közigazgatás: magyar

Szentendrén viszonylag nagy, 16 munkaállomásos kormányablak nyílt júniusban

Szerző: 2016. július 31.No Comments

„Szentendrén viszonylag nagy, 16 munkaállomásos kormányablak nyílt júniusban, amely a korábban felújított járási hivatal épületében kapott helyet. Emellett a hivatalnak kirendeltsége működik Tahitótfaluban és Pomázon, a Gyámügyi Osztályuk pedig nemcsak a járás, hanem az egész megye területén felel az örökbefogadásért – mondta a Rádió Orientnek Varga László hivatalvezető.

Szentendre méltán népszerű a turisták körében, de a járási hivatal számára ez nem jelent többlet feladatot, de a Népegészségügyi Osztály folyamatosan végez ellenőrzéseket a vendéglátó egységekben – mondta el Varga László. Pest megye északi részén, a Dunakanyar jobb partján található a Szentendrei Járás, amelynek székhelyén július elején adták át a 16 munkaállomásos kormányablakot. „A kollégák elmondása szerint azóta naponta átlagosan 350-400 ügyfél kereste fel az integrált kormányzati ügyfélszolgálati irodát” – tette hozzá a hivatalvezető.

Szentendrén a Járás Hivatal felújított épületében található valamennyi a hivatalhoz tartozó osztály, beleértve az említett kormányablakot is. „A korábban a honvédség kezelésében álló épület energetikai felújítására 360 millió forintos pályázati forrást nyertünk el” – mondta Varga, kiemelve, hogy ezzel egy a mai kornak megfelelő korszerű épületben tudják kiszolgálni az állampolgárokat.

A szentendrei mellett a járás területén belül Tahitótfalun és Pomázon van kirendeltsége a hivatalnak. Míg az előbbi településen kormányablak, az utóbbin Okmányirodai Osztály, valamint Hatósági és Gyámhivatali kirendeltség is működik. Ez utóbbi terén egyébként is kiterjedtebb a járás feladatköre, hiszen az egész megye területén a Szentendrei Járási Hivatal felel az örökbefogadásokért.

A gyakran leselkedő árvízi veszély miatt pedig folyamatos a készültség. Szintén kiemelt figyelmet kell szentelniük Dobogókőnek, ahol mint az 2014-ben tapasztalható volt, extrém időjárási körülmények jelentkezhetnek.”

Forrás:
Szentendrén a tusisták nem jelentenek problémát; OrientPress; 2016. július 31.