Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarművelődés

Zalaegerszegen lesz az első duális szakképző központ

Szerző: 2016. július 31.No Comments

„Bejegyzés alatt áll a zalaegerszegi önkormányzat és több helyi vállalkozás által alkotott közös cég, amely Magyarország első duális szakképzési központját működteti majd – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a város két alpolgármestere.
Gecse Péter (Fidesz–KDNP) kifejtette: a helyi vállalkozók és szakképző intézmények, valamint a munkaerőpiac igényét hangolják össze az önkormányzat elvárásaival, és a várhatóan már szeptembertől induló duális szakképzési központ szorosan ráépül a duális felsőoktatási képzésre is.

A központ működéséhez a város biztosít egy üzemcsarnokot, a részt vevő vállalkozások a gépeket, eszközöket adják, és miután a piacról szerzett megrendelésekkel kívánják ellátni az új társaságot, annak egy idő után önfenntartónak kell lennie – fejtette ki.

Azoknak, akik még nem találtak helyet
Vadvári Tibor oktatásért felelős alpolgármester ezt azzal egészítette ki, hogy a Zalaegerszegi Duális Képzőközpont Kft.-nek 16,3 százalékban tulajdonosa az önkormányzat, a további hányadon kilenc vállalkozás osztozik.

Hozzátette, hogy a szakképző központ elsősorban olyan tanulóknak biztosít majd gyakorlati képzőhelyet, akik tanulmányuk idejére nem tudtak még helyet találni más cégeknél. Szeptembertől a tervek szerint a 9. osztályosok már eben a központban tanulhatják az olyan hiányszakmákat, mint az ipari forgácsoló vagy a hegesztő.

A város önkormányzata kezdetben az egykori nyomdaépületben alakítja ki a képzőhely központját, majd a későbbiekben – a Modern városok program keretéből ipari csarnokok építésére szánt másfél milliárd forintos összegből – új üzemcsarnokot építenének.[mno.hu]”

—-

„A társasági szerződés aláírását megelőző megbeszélést tartottak kedden az alakulóban levő Zalaegerszegi Duális Képzőközpont tagvállalkozásainak vezetői.

Mint a napokban a polgármesteri hivatalban megtartott sajtótájékoztató kapcsán hírt adtunk róla, az országban elsőként alakul a megyeszékhelyen egy a duális szakképzést szolgáló gyakorlati képző központ, társasági formában. Mint az alapító tagok keddi megbeszélésén megtudtuk, a megyeszékhely önkormányzatán kívül még kilenc helyi vállalkozás vesz részt az alapításban. A megyeszékhely a képző központ számára szükséges infrastruktúrát, ingatlant bocsátja rendelkezésre. A korlátolt felelősségű társaságként működő gyakorlati szakképző a Göcseji úton, a volt nyomdaépület egy 500 négyzetméteres kiürített csarnokában kezdi meg a működését, a tervek szerint már szeptemberben.

Az alapító cégek közül néhány vezetőjétől érdeklődtünk, miért vesznek részt a társaságban, miért fontos számukra ez a lehetőség?

– A részvételünk oka az, hogy egyszerűen nem lehet szakmunkást találni sem a városban, sem az országban. Mi az internetes honlapunktól kezdve minden lehetséges helyen hirdetéseket adunk fel, hogy szakmunkásokra van szükségünk, de nincsenek, és nem tudjuk a rendelésállományunk legyártásához szükséges szakmunkás létszámot biztosítani. Úgy tűnik, hogy hosszabb távon nincs más megoldás, mint az, hogy a cégeknek maguknak is részt kell vállalniuk a szakképzés szervezésében. A városban folyó szakmunkásképzésben gyakorlati képzőhelyként egyébként jelenleg is részt veszünk. Remélem, az új képző központ segítségével a duális szakképzés keretében jobb, felkészültebb szakemberek kerülnek majd át hozzánk, vállalkozásokhoz – mondta Kámán János, egy zalaegerszegi cég vezetője.

Egy másik cég vezetője, Nagy Zoltán közölte:

– Talán többet tudunk javítani a szakképzés gyakorlati oldalán, ha részt veszünk benn, másrészt nagyon fontos, hogy a szakember utánpótlásunkról gondoskodjunk – közölte a gépipari vállalkozás vezetője.

Az alapítók között magánszemély, illetve egyéni vállalkozó is található, Binder Zoltán. A részvétel oka természetesen az ő esetében is ugyanaz, biztosítani szeretné a szakember utánpótlását, leendő dolgozói magas színvonalú képzését.

– Számomra elsősorban CNC gépkezelő kell, mivel különböző alkatrészek forgácsolására, szerszámgyártásra kapok megrendeléseket, nagyon precíz megmunkálást feltételeznek a munkáim – válaszolta az egyéni vállalkozó.

A társaság alapító tagja a Zalaegerszegi Technológiai Centrum is, amelynek vezetője, dr. Háry András elmondta:

– Mi elsősorban a felsőoktatásban tanuló hallgatókkal működünk együtt a duális képzésben, de fontos számunkra az is, hogy kapcsolatunk legyen a duális szakképzéssel, mert a jövőben nem kizárt, hogy ilyen szakemberekre is támaszkodunk. Emiatt stratégiailag fontos számunkra, hogy ebben a tulajdonosi közösségben együttműködjünk a duális képzőközpont kft.-vel, ami egyébként nyitott a további csatlakozók számára is. Nem minden cég engedheti meg magának, hogy saját tanműhelyt tartson fenn. A duális képzőközpontnak szoros kapcsolata lesz a szakképző iskolákkal, hiszen ott tanulják a szakma elméleti részét a gyerekek – mondta dr. Háry András.

Az új cég egyelőre 50 hegesztő és forgácsoló tanulóval kezdi meg működését szeptemberben. Vállalkozásként fog működni, önfenntartóvá kell válnia, megrendeléseket kell majd szereznie. Ez adja ugyanis a gyakorlati képzés duális jellegét. A működéshez szükséges gépeket, berendezéseket pedig a tulajdonos vállalkozások adják össze.[zaol.hu]”

Forrás:
Zalaegerszegen lesz az első duális szakképző központ; mno.hu/MTI; 2016. július 15.
Saját kézbe veszik a szakember utánpótlást – Zalaegerszegi cégek társaságot alakítanak a gyakorlati képzésre; Hajdu Péter; zaol.hu; 2016. július 19.