Skip to main content
technika

Önvezető autók a jelenben és a jövőben

Szerző: 2016. augusztus 2.No Comments

„Az önvezető autók kifejlesztése és piaci bevezetése a környezetvédelmi törekvések mellett az autóipar jelenlegi legnagyobb kihívása. A kiforratlan technológia problémái pedig sorra a felszínre kerülnek.
Bizonyára már mindenki hallott a Teslával történt halálos balesetről, aki kicsit is érdeklődik a közlekedés és az autózás iránt. A baleset óta azonban eltelt két hónap, és a sajtó érdeklődése nem hagyott alább, az autós társadalom pedig naponta hallhat újabb és újabb híreket, amelyek összefüggésben vannak, vagy összefüggésbe hozhatóak a balesettel, például a nemrég Svájcban történt eset, amely koccanással ért véget.

Fontos megemlíteni, hogy a Tesla autógyár már a kezdetektől fogva rendkívül innovatív járművek gyártását tervezte, kezdve a meghajtással, folytatva a vezetőt támogató rendszerekkel. Minden apróság azonnal sajtónyilvánosságot kap. Ezért egy halálos balesetről szóló hír igazi futótűznek számít.

Szükségesnek érezzük, hogy az esettel kapcsolatban pár dolog kerüljön előtérbe, amely az önvezető autók jövőjéről is képet fest. A Tesla által folytatott fejlesztési folyamat merőben eltér a hosszabb, történelmi múltra visszatekintő („hagyományos”) autógyárak megközelítésétől. A Tesla mindig hangsúlyozza, hogy a járműveibe épített funkciók valójában nyilvánossá tett, tesztelés alatt lévő rendszerek, soha nem szabad a vezetőnek teljesen rábíznia magát. A vásárló persze nem vett volna magának félkész járművet, a Tesla úgy építette meg az összes Model S-t, hogy az önvezetéshez szükséges szenzorok, elektromotorok, szervomotorok már mind be voltak építve a járműbe, csak az ehhez szükséges szoftvert kellett telepíteni. És ez a szoftver az, amelyet a gyártó még fejleszt. Az egyes fejlesztési fázisokban frissítéseket adnak az eladott járművekhez.

Mindeközben a többi autógyár is fejleszti az önvezetéshez szükséges funkciókat, de mindezeket rendszerszerűen tesztelik, így ha ezek megjelennek a kínálatban, akkor már egységes egészet alkotnak.

Az önvezetéshez szükséges rendszerek egyes alfunkciói egyébként az új autók tulajdonosai számára nem ismeretlenek. A felsorolás rögtön a sebességtartó automatával kezdődik, amely alkalmazkodik a forgalom ritmusához, megfelelő követési távolságot tart, és szükséges esetben meg is áll. Górcső alá vehetjük még a vészfékező asszisztenst, a sávtartó segédet, a táblafelismerő rendszert. Minden olyan funkció, amely levesz egy feladatot a járművezetőről, egy lépés előre. Honlapunkon is olvashattak arról, hogy a Google a fejlesztések során arra is figyel, hogy a kerékpárosokat is megfelelően észlelje az önvezető autó.

A fejlesztés igazi nehézsége, hogy a közúti közlekedésben hiába követünk szabályokat, a körülmények sehol sem azonosak. Gondoljunk csak azokra a sajátságos esetekre, amikor a városi forgalomban egy adott csomópontban mi magunk sem tudjuk eldönteni, hogy vajon van-e elsőbbségünk, vagy nincs. Vagy azokra a téli körülményekre, amikor csupán emlékezetből, vagy a meglévő nyomokból következtetjük ki a forgalmi sávok helyét a hólepel alatt. Ezt az önvezető autónak tudnia kell, sőt ilyen kétes helyzetekben döntenie is szükséges.

Ebben a helyzetben merül fel talán a legfontosabb kérdés, a felelősség. Önvezető járműben ki a járművezető? A magyar jogi szabályozás a közlekedéssel kapcsolatosan alapvetésként kezeli, hogy a járműnek vezetője van. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 3. §-a a közúti közlekedésben résztvevők alapvető jogait és kötelezettségeit definiálja, ennek az (1) bekezdése így fogalmaz:

„A közúti közlekedésben mindenkinek joga van részt venni; a közutat és a közforgalom elől el nem zárt magánutat közlekedés céljából gyalogosként vagy – meghatározott feltételek teljesítése esetén – járművezetőként bárki igénybe veheti.”

A közlekedésben járművel résztvevő személy tehát nem is lehet más, mint járművezető. Az önvezetés képessége viszont éppen azért vonzó, és lehet hasznos funkció, mert az emberi tényező kizárható. A számítógép azonban ma még nem tud helyettünk vezetni. Mindaddig, amíg az autógyártók vezetéstámogató rendszereket fejlesztenek, és nem vállalják fel a tényleges önvezetéssel járó felelősséget, az „önvezetés” a nevével ellentétben csak segéd funkció marad. És ha ez megvalósult, akkor szükség van arra is, hogy a jogalkotók is meghatározzák a járművezető és az önvezető autó, azaz a gyártó felelősségét, mert a jelen állás szerint az önvezető autónak is van felelősségre vonható vezetője.

Az autógyárak sorra jelentik be az önvezető autókra vonatkozó fejlesztési projektjeiket, vagy azok eredményeit, az úttörőnek számító Tesla pedig a sajtó kereszttüzében áll. Természetesen ennek igen egyszerű oka van. A vállalat önbizalmát is jól jellemzi, hogy a kísérleti fázisban lévő vezetéstámogató rendszereket (amely nem hagyható felügyelet nélkül) egyszerűen Autopilotnak nevezik. A balesettel kapcsolatban azonban minden negatív megnyilvánulás azzal az egységes véleménnyel zárul, hogy a Teslával történtek felgyorsítják az önvezető technológia fejlesztéseit annak érdekében, hogy ne ismétlődjön meg hasonló eset.”

Forrás:
Önvezető autók a jelenben és a jövőbe; Ávár Gergő; Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, Jármű Főosztály; 2016. augusztus 1.