Erre használják az internetet a szegények és a gazdagok

„Az OECD készített egy érdekes tanulmányt, melyből kiderül, hogy az internethez ma már az országok többségében ugyanúgy hozzáférnek a szegények és a gazdagok, sőt, ahogyan a hozzáférés, úgy a felhasználás idejének tekintetében sincsenek lényeges különbségek. A különbség szegények és gazdagok között az, hogy ki hogyan és mire használja az internetet.

Ahogyan a tanulmányból kiemelt grafikonról leolvasható – lásd lent -, az internetet játékra, legyen az egyéni vagy online, illetve kapcsolattartásra – chat, közösségi oldalak – a társadalom szegényebb negyedébe tartozók jóval nagyobb arányban használják, mint a felső jövedelmi negyedbe tartozók. (A grafikonon pirossal jelölve ez a fajta felhasználás, piros háromszöggel jelölve a felső jövedelmi negyedbe tartozók, piros függőleges vonallal az alsó jövedelmi negyedbe tartozók.)

Ezzel szemben, hírolvasásra és hasznos információ begyűjtésre a gazdagok nagyobb arányban használják az internetet, mint a szegényebbek, sőt, ebben a tekintetben az országok egy jelentős részében igen komoly különbségek láthatóak. (A grafikonon kék színnel van jelölve ez a fajta internet felhasználás, kék háromszöggel a felső jövedelmi negyedbe tartozók, kék függőleges vonallal az alsó jövedelmi negyedbe tartozók láthatóak.)

A tanulmányból jól látszik, hogy az országok egy jelentős részében az internet hozzáférés illetve a felhasználás ideje tekintetében – erre vonatkozó grafikonokat lásd a lent linkelt tanulmányban – elhanyagolható különbségek vannak szegények és gazdagok között, a legfőbb eltérés ott van, hogy ki mire használja az internetet.

A felhasználás módja pedig tartósítja a jövedelmi különbségeket, hiszen online játékból nem lesz kiemelkedés és a társadalom alsó jövedelmi negyedéből történő kitörés…”

Forrás:
Erre használják az internetet a szegények és a gazdagok; Pénzügyi Szemle online; 2016. augusztus 11.
Are there differences in how advantaged and disadvantaged students use the Internet?; OECD; PISA in Focus No.64; doi: 10.1787/5jlv8zq6hw43-en; 2016. július 12. (pdf)
Rich and poor teenagers use the web differently – here’s what this is doing to inequality; Rosamond Hutt; World Economic Forum; 2016. július 27.

A bejegyzés kategóriája: Internet, művelődés, társadalom
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

1 Response to Erre használják az internetet a szegények és a gazdagok

  1. Visszajelzés: Szegények és gazdagok – az adatinterpretálás nehézségei a digitális megosztottság esetében | eGov Hírlevél

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.