Skip to main content
Internetközigazgatás: magyartávközlés

Néhány éven belül a legeldugottabb településeken is lesz újgenerációs szélessávú hálózat

Szerző: 2016. augusztus 21.No Comments

„Egyes járásokban ölre mentek a cégek azért, hogy melyikük építhesse ki a széles sávú internethálózatot. Az állami MVM Netnek is jutott a megrendelésekből.

Néhány éven belül a legeldugottabb településeken is lesz vezetékes széles sávú internet hálózat, ráadásul egyes helyeken szinte ölre mentek a cégek azért, hogy melyikük építhesse ki az új generációs hálózatot – az uniós támogatás felhasználásával. Összesen 43 pályázó cég 234 ajánlatát kellett elbírálniuk a kiíróknak. A nyertesek összességében közel 43 milliárd forint támogatásban részesülnek, a projektek összköltsége közel 63 milliárd forint – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A pályázatot két fázisban, 143 járásban írták ki, az első körben 63, a másodikban 80 járást hirdettek meg. A 143-ból 82 járásban versenyben dőlt el a nyertes személye, több esetben kettő-négy pályázat érkezett járásonként – emelte ki az NFM. Kis- és közepes internetszolgáltatók, illetve nagy távközlési cégek egyaránt indultak, közülük 26 pályázót választottak ki, s 17-en maradtak munka nélkül. Az elbírálás tehát megtörtént, a támogatói szerződések megkötése folyamatban van.

A legtöbb fehér foltnak számító területen a Magyar Telekom volt a befutó, a piacvezető távközlési cég mintegy 10 milliárd forintos támogatásban részesül – derül ki a birtokunkba került támogatási listából. A nyertesek között van a Telekomhoz hasonlóan szintén országos optikai hálózattal rendelkező Invitel Zrt. is, amely például a Szeghalmi vagy a Makói járásban fejleszthet uniós pénzek felhasználásával. A távközlési piacon pár éves múltra visszatekintő MVM NET Zrt. is felbukkan a nyertesek között, mégpedig olyan területeken, amelyeken komoly versenyben szerezhették meg a fejlesztés jogát. Az állami tulajdonú cég építkezhet például a gyöngyösi és a kaposvári járásban, az elnyert támogatás összege pedig – számításaink szerint – megközelíti a hatmilliárd forintot. A nagy nevek mellett több, kevésbé ismert cég is felbukkan a nyertesek listáján. Ilyen például a Key Telecom Kft., amely a Bicskei járásban, vagy a Vidékháló Kft., amely pedig a Fonyódi járásban jutott lehetőséghez. Egy régi márka neve is feltűnik a listán: a Gelka-Hírtech Kft. a Csurgói járásban győzött. E cégek jellemzően az adott régió internetszolgáltatói, amelyek ezáltal tovább fejleszthetik hálózatukat, és így oda is elvihetik a széles sávú infrastruktúrát, ahová üzleti alapon nem érné meg nekik. De kialakult olyan helyzet is, hogy nem a helyi cég volt a befutó, hanem egy másik versenyző építheti ki a széles sávú elérést. A cégek tehát ezzel teljesen új piachoz juthattak.

Az Európai Unió 2020-as határidőt ír elő a hálózatfejlesztés megvalósítására, a kormány azonban ambiciózus vállalást tett azzal, hogy már 2018 végére teljesíti a tervet. A program célja, hogy minden magyar háztartásnak elérhetővé tegyék a szupergyors, másodpercenkénti 30 megabites sávszélességű internetet. A támogatás keretében 490 ezer háztartásba viszik el a netet, míg 383 ezret a szolgáltatók önerős vállalás keretében „hálóznak be”. Ezeken az üzleti szempontból kétséges megtérülésű településeken tehát néhány éven belül adott lesz a hálózat, és a szakemberek arra számítanak, hogy részben az állami online szolgáltatások elterjedésének, illetve a képzéseknek köszönhetően megnő az érdeklődés az internet iránt. Ezáltal pedig pénzügyileg is megtérülhet a befektetés.”

Forrás:
Apró falvak, hatalmas megrendelések; Világgazdaság Online; 2016. augusztus 19.
Lásd még: GINOP-3.4.1-2015 – Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése; Széchenyi 2020