Skip to main content
közigazgatás: magyarművelődés

Problémákat okoz a kormányablakok kialakításánál a műemléki védettség

Szerző: 2016. szeptember 11.No Comments

„A műemléki védettség lassítja a kormányablakok kialakításának folyamatát a budapesti pályaudvarokon – tájékoztatott György István a Rádió Orienten. A fővárosi kormánymegbízott rámutatott, a Radetzky laktanya bontását is emiatt állíttatták le.

Nemcsak a nyár folyamán végbement bérfejlesztés újdonság a kormányhivatal életében, hanem egy nagyobb közigazgatási átalakítás is, ugyanis több szervezetet – például a Földmérési és Távérzékelési Intézet vagy az Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal – is integrálnak a szervezetbe.
A fővárosi okmányirodák átalakítása, modernizálása jól halad, már csak az első kerületben működik a régi típusú ügyfélközpont – erősítette meg a hivatalvezető. A Nyugati- és a Keleti pályaudvarnál is készül már a kormányablak, azonban mivel ezek műemléki védettséget élvező épületek, a körülöttük zajló munkálatok nem zökkenőmentesek.

Hasonló probléma merült fel a Radetzky laktanya bontása kapcsán is – avatta be a Rádió Orientet a történésekbe György István. A világörökségi területen található műemlék épület ugyanis kiemelt védettséget kapott, a szabályozások értelmében azonban csak rendkívül szigorú feltételek mellett lehet elbontani műemléket. A munkálatokat ezért le kellett állítani, mivel jogszabályi kötelezettsége a kormányhivatalnak, hogy egy első kategóriás műemléki védettséget élvező épületet megóvjanak – szögezte le a kormánymegbízott.”

Forrás:
Problémákat okoz a kormányablakok kialakításánál a műemléki védettség; OrientPress; 2016. szeptember 10.