Skip to main content
jogközigazgatás: magyar

Az Országos Bírói Tanács állásfoglalása a közigazgatási bíráskodásról

Szerző: 2016. szeptember 13.One Comment

„Az Országos Bírói Tanács mai ülésén állásfoglalást fogadott el a közigazgatási és munkaügyi bíróságokat, valamint a regionális kollégiumokat érintő törvénymódosítás-tervezettel összefüggésben.

5/2016. (IX.13.) Állásfoglalás
Az Országos Bírói Tanács, mint a bírák által demokratikusan választott testület kötelességének érzi kinyilvánítani, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróságokat, valamint a regionális kollégiumokat érintő törvénymódosítás-tervezete megbontja a 2012 januárjától működő új, egységes igazságszolgáltatási igazgatási modellt.

A tervezet figyelmen kívül hagyja az OBT és az OBH elnökének jelenlegi ellenőrzési és irányító feladatkörét, a bíróvá válás általános szempontjait indokolatlanul módosítja, valamint megváltoztatja a vezetői kinevezés és számonkérés egységes rendszerét, és nem rendezi a munkaügyi szakbíráskodás jövőbeni helyzetét.
A Tanács aggályosnak tartja azt is, hogy a tervezett regionális ítélkezési fórumok felállítása az ügyfelek igényérvényesítését esetenként jelentős mértékben megnehezítheti. ”

Forrás:
Az Országos Bírói Tanács állásfoglalása; Bíróság; 2016. szeptember 13.