Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyar

Egy éves a GyőrBike közösségi bérkerékpár rendszer: tapasztalatok és fejlesztési tervek

Szerző: 2016. október 31.No Comments

„A Smart City rendezvénysorozat kilencedik előadója Dr. Tóth Péter a Széchenyi István Egyetem Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszékének docense, és Fóti Balázs a Cycleme Bérkerékpár Rendszerek Kft. (http://cycleme.hu/) értékesítési igazgatója volt.

A két előadásból kiderült, hogy különböző kerékpárkölcsönző rendszerek működnek a világon, ezek közül léteznek hagyományos, és elektromos kerékpárokkal felszereltek. A Cycleme Bérkerékpár Rendszerek Kft. ugyanakkor létrehozott egy olyan hibrid rendszert, melyben a hagyományos, és az elektromos kerékpárokat is használni lehet. Így a GyőrBike ősszel induló fejlesztésének keretében négy új hibrid állomás kerül majd kialakításra, ahova próba jelleggel elektromos kerékpárokat is kihelyeznek, valamint a megyeháza előtti dokkoló is átalakításra kerül hibridre. Fóti Balázs elmondása alapján az elmúlt egy év alatt, az alábbi negatív tapasztalatokat gyűjtötték össze a győri rendszerről: Megsüllyedt néhány dokkoló állomás, ezért mindegyikre utólag talplemezt szerelnek, amely ideális szögben és magasságban tartja az első kereket dokkoláskor és zökkenőmentes dokkolást biztosít. A kerékpárok rögzítő zárral vannak ellátva arra az esetre, ha nincs üres dokkoló egy állomáson, melyek azonban könnyen megsérülnek, így folyamatosan cserélik egy strapabíróbb zárra. Egyes állomások, ahol 8 dokkoló van, csúcsidőben gyorsan betelnek, így ezek esetleges bővítése szükséges.

A kerékpárkölcsönző rendszert a városon kívül akár az egyetem, vagy cégek is üzemeltethetnek. Győrben is tárgyalások zajlanak jelenleg egy új dokkoló kialakításáról az egyik ipari parkban található cég bejáratánál, amit a cég üzemeltetne.

A Győrben kiépített kerékpárrendszer teljes mértékben magyar.
Dr. Tóth Péter elmondta, hogy egy év alatt összesen 26.358 kerékpárkivétel történt a GyőrBike rendszerén, és a legtöbben a vidéki buszpályaudvaron, valamint az egyetemnél található dokkolókból kölcsönöztek ki kerékpárt. Az utazások indulási és érkezési célját tekintve a legtöbben az egyetemtől indulnak, és a Mészáros Lőrinc utcai kollégiumba mennek. A legtöbb megtett út pedig a vidéki buszpályaudvar és az Erzsébet liget között volt. A legkihasználatlanabb dokkolók az állatkertnél, és a műjégpályánál találhatóak, a megyeháza előtti dokkoló forgalmát pedig elveszik a vidéki buszpályaudvar, és a vasútállomás dokkolói. A kerékpározási szokásokat tekintve elmondható, hogy a hivatás forgalom jellemző, ugyanis a legtöbben munkába járásra használják a kerékpárkölcsönzőt. Hétvégén és hideg időben esik vissza a bérkerékpárok használata, valamint júniusban az oktatási szünetnek köszönhetően.
Az előadásokat követő beszélgetésből kiderült, hogy a GyőrBike ügyfélszolgálata nagyon segítőkész, de sokan nem tudják, hogyan kell használni a kölcsönző rendszert. A panaszok száma meglehetősen alacsony volt, ezért a GyőrBike helyi diszpécserszolgálata megszüntetésre került, így jelenleg a központi diszpécser fogadja a hibabejelentéseket. A kerékpárok tudatos rongálása nem jellemző, összesen két ilyen eset fordult elő a GyőrBike működésének első évében. Kerékpárlopás pedig egyáltalán nem történt.
A világban jelenleg 1114 városban működik közösségi kerékpárkölcsönző rendszer. Magyarországon eddig 6 városban működik és továbbiakban tervezik. Csak a jegy és bérlet értékesítés – jellemzően egyetlen rendszernél – sem fedezi a kölcsönző rendszer üzemeltetési költségeit. A kerékpárokon található reklámfelülettel lehet nullára kihozni a költségeket, vagy kisebb nyereségre szert tenni. Turisztikai kerékpárkölcsönző rendszert 15.000 fő feletti településen, illetve kifejezetten turisztikára épülő településeken (ilyen pl. hazai viszonylatban Hévíz) már érdemes kiépíteni, városi rendszert pedig a nagyvárosokban kialakítani.

Fóti Balázs előadása az alábbi oldalon érhető el.

Győr+ tudósítása az eseményről itt tekinthető meg.”

Forrás:
Dr. Tóth Péter és Fóti Balázs a Magyar Urbanisztikai Társaság és a Nyugat-magyarországi Tudományos Osztály közös Smart City rendezvénysorozatának kilencedik előadója; Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron megyei területi csoport és az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete Nyugat-magyarországi Osztály; 2016. szeptember 28.