Skip to main content
hírközlésInternettávközlés

2958 településen lesz Szupergyors Internet két éven belül

Szerző: 2016. november 5.No Comments

„A Digitális Jólét Program (DJP) Titkársága a Szupergyors Internet Program (SZIP) megvalósításában érintett állami szereplőkkel, valamint a szolgáltatókat tömörítő érdekvédelmi szervezettel és a hírközlési szolgáltatókkal közösen a mai nappal országos konzultációsorozatot indít a településvezetők részvételével annak érdekében, hogy a minden háztartásban legalább 30Mbit/sec sebességű internetet biztosító Szupergyors Internet Program gördülékenyen megvalósulhasson.
A Digitális Jólét Program megvalósulásához meghatározó módon járul hozzá a Szupergyors Internet Program, melynek célja, hogy a nagyarányú hálózatfejlesztések eredményeképp 2018 végére minden magyar családnak, háztartásnak, vállalkozásnak, közintézménynek lehetősége legyen szupergyors internet-szolgáltatás igénybevételére.

Ehhez elengedhetetlen a településeken a szélessávú internet-elérést biztosító digitális infrastruktúra megépítése. A következő két évben Magyarországon hazai és EU-s forrásokból mintegy 2350, illetve az állam és a szolgáltatók közötti fejlesztési megállapodások alapján önerőből 608 településen várhatók hálózatfejlesztési beruházások összesen mintegy 885 ezer háztartás elérése érdekében.

A fejlesztések első lépéseként a „GINOP-3.4.1-2015 Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése” című pályázat lezárult, 139 darab támogatási szerződés aláírásával 21 kis- és középvállalkozás, illetve 5 nagyvállalat kezdte meg a beruházások tervezési munkálatait.

A jogi szabályozás egyszerűsítésének köszönhetően az engedélyeztetések felgyorsultak, de ugyanilyen fontos az önkormányzati tulajdonosi hozzájárulások gördülékeny megszerzése, kiadása. Éppen ezért a Digitális Jólét Program Titkársága a SZIP megvalósításában érintett állami szereplőkkel: a Miniszterelnökség, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanáccsal (HÉT) és a nyertes szolgáltatókkal közösen 18 megyében, megyénként valamennyi település vezetőinek részvételével konzultációt szervez. A SZIP gördülékeny megvalósulása érdekében szervezett országjárás novemberben és december elején kerül sorra.

Az országjárás során a résztvevők számára átadásra kerülő, a Digitális Jólét Programmal és a Szupergyors Internet Programmal kapcsolatos tájékoztató anyagok az alábbi linkről tölthetőek le:

http://www.kormany.hu/download/1/fd/d0000/SZIP_konzultaciok.zip

Forrás:
Országjárás indul a Szupergyors Internet Programról; Miniszterelnöki Kabinetiroda; 2016. november 2.