Skip to main content
energiagazdaságinformatikaközigazgatás: külföldöntechnika

Adatközpontú gazdaság: ingyenesen hozzáférhető, nyílt műholdas közadatokkal a kreatív munkahelyekért

Szerző: 2016. november 6.No Comments

„Az európai földmegfigyelési program, a Copernicus adatait ingyenesen bocsátják a vállalkozók rendelkezésére, vagyis az uniótól kapott ajándék koordinátákra és műholdadatokra kreatív IT-vállalkozások saját üzleti modellt építhetnek – és építenek is.

Ivo Visser egy holland gázszállítócég, a stedin kockázatelemzője, és pont egy ilyen kreatív vállalkozóval dolgozott együtt.

– Hollandiában sokat mozog a Föld. A gázvezetékeink pedig a földben vannak, tehát ez sok gondot okoz – magyarázta Visser. – A Copernicus adatai alapján képesek vagyunk előrejelezni az ilyen mozgásokat.

A delfti skygeo állítja elő azokat a térképeket, amelyek a talajdeformáció kockázatát mutatják a gázvezetékek mentén. Pieter Bas vállalkozása hozta létre ezt az alkalmazást a Copernicus program ingyenesen elérhető adataira alapozva.

– A térkép, amit létrehoztunk, azt mutatja, milyen gyorsan süllyednek az utcák és a házak Rotterdamban. A pontok színe azt jelzi, hogy milyen gyorsan süllyed az adott rész – magyarázta a cégvezető.

Mindez alapjaiban változtatja meg a gázvezetékhálózatok ellenőrzését.

– Mielőtt mi jöttünk, a szolgáltató csak egyféleképpen tudott meggyőződni arról, hogy a süllyedés nem okozott-e problémát a gázvezeték mentén: kiküldött két embert, akik ástak egy lyukat, és vizuálisan szemrevételezték – folytatta Pieter Bas.

Az alkalmazást más ágazatokban is használják: az olajiparban, bányászatban, a vasutaknál vagy a vízügyben. A távérzékelési szektor egyébként robbanásszerű növekedésen megy keresztül: Pieter vállalkozásának kétszáz ügyfele van, jövő ilyenkorra a tervek szerint megháromszorozza a forgalmát. Hollandiában huszonöt munkatárssal dolgoznak, de vannak leányvállalataik Houstonban és San Franciscoban is.

– A Copernicus a földfelszín nagy részéről készít proaktívan radarképeket, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag bárhol el tudjuk adni ezt a terméket – magyarázta a modell széleskörű alkalmazhatóságát Bas.

Ezzel az ügyfelek is csak jól járnak.

– Jobban tudjuk tervezni a karbantartási munkákat – mondta Visser arra a kérdésre, hogy milyen hatással volt a munkájukra a skygeo szoftvere. – A hálózatunk biztonságosabb lett, ami akár kilencven százalékos költségmegtakarítást jelenthet.

A Copernicus földmegfigyelési program becslések szerint tizenötezer munkahelyet teremt évente.

A Kopernikusz-program

  • A Kopernikusz-program az Európai Unió űrprogramjának a része, amelynek a lényege, hogy földmegfigyelési adatokat és információkat nyújtanak teljesen ingyen. Az adatok az állampolgárok védelmét is szolgálják természeti katasztrófa vagy humanitárius katasztrófa esetén.
  • A program összesített pozitív gazdasági hatását a 2014-2021 közötti időszakra 9 milliárd euróra becsülik. (Az összehasonlítás kedvéért: 4,3 milliárd euróba került.) A program idáig 15 500 új munkahelyet hozott létre, ez a szám a várakozások szerint nőni fog.
  • A Copernicus-program kumulált pozitív hatása az olaj- és gáziparban 312 millió.

Forrás:
Műholddal a kreatív munkahelyekért; Euronews; 2016. október 14.
Lásd még: Copernicus
EU űrstratégia
Data Access; Copernicus
Assessing the Economic Value of Copernicus: “European Earth Observation and Copernicus Downstream Services Market Study; 2012. december
Ez utóbbi tanulmány szerint a műholdban rejlő gazdasági lehetőségek kiaknázásához kulcsfontosságú a szabad, nyílt, ingyenes hozzáférés a műhold adataihoz. Ez katalizátorként hat számos iparágra.