Skip to main content
informatikaművelődés

Töltsük meg informatikai tartalommal az informatika oktatását!

Szerző: 2016. november 6.No Comments

„Át kellene alakítani az informatikai oktatást, és már általános iskolában a programozás alapjait kellene tanítani – véli Antal Lajos, a Deloitte kiberbiztonsági tanácsadás üzletágának vezetője.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az informatika oktatásban jelenleg csupán alaptudásokat kívánunk megszerezni az általános iskolai és középiskolás területen. Ez pedig nagyjából kimerül abban, hogy a Microsoft Office-t és egy böngészőt tudjunk használni, képesek legyünk keresni az interneten – mondta el az InfoRádiónak a Deloitte kiberbiztonsági tanácsadás üzletágának vezetője.

Antal Lajos rámutatott: teljes mértékben kiveszőben van az a fajta tradicionális informatika oktatás, ami a programlogikát, a programfejlesztést, a számítógép működését próbálja meg elmagyarázni.

Sok helyen az informatikaórát csak megpróbálják valamivel kitölteni, és nem próbálnak kreatív irányba elmenni – hangsúlyozta.
Hozzátette, hogy mindez persze sok mindenen múlik: az oktató felkészültségén, az iskola eszközrendszerén, és azon is, megvan-e az elvárás ebben az irányban, ami a központi alaptantervben tudna megnyilvánulni.

„Híve vagyok annak, hogy magának a programlogikának a működését megtanulják a gyerekek, azt, hogyan működik egy számítógép. A saját szintjén a legbonyolultabb dolgot is el lehet magyarázni egy általános iskolásnak” – hangsúlyozta.

Utalt arra, hogy régen tanítottak például egy logo-programnyelvet, amely nagyon jól megmutatta a gyermekeknek, hogy mi az a ciklus, hogyan lehet egy alapprogramot felépíteni. Ez jól elindította azt a fajta gondolkodást, amelyet a matematikában sikeresen kialakított a szakma .

„Vannak tehát olyan programnyelvek, amelyekben a kis lurkók nagyon szépen tudnak tanulni és beindul a gondolkodásuk. Ha pedig ez megtörténik és egyre többet meg tudnak valósítani, talán elkezdenek kicsit jobban vonzódni a számítástechnikai szakmához is” – jelezte.

Antal Lajos szerint középiskolákban már komolyabb programnyelveket is meg tudnak ismerni a diákok, és nem lehetetlen elvárás, hogy objektum-orientált programozás felé el tudjanak indulni.
„Vannak olyan programnyelvek, amelyek kifejezetten azt az irányt célozzák meg, hogy ha valaki nem informatikus, könnyen tudjon a saját problémájára az ő szintjén valamilyen számítógépes választ adni, maga tudjon programot írni arra a problémára, amivel éppen szembesül” – hívta fel a figyelmet a Deloitte kiberbiztonsági tanácsadás üzletágának vezetője.”

Forrás:
Töltsük meg tartalommal az informatikai oktatást!; Panulin Ildikó; InfoRádió; 2016. november 6.