Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarművelődés

Tavaly 29 milliárd forintból 12 egyetem PPP projektjét váltották ki

Szerző: 2017. január 13.No Comments

„Tavaly decemberben mintegy 29 milliárd forint értékben 12 egyetemi PPP (magántőke bevonásával közfeladat ellátása) projektet sikerült kiváltani – mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) PPP konstrukciójának kiváltásáról tartott sajtótájékoztatón.
Palkovics László közölte, hogy a 2016-os költségvetésben a PPP-k kiváltására egy 5,4 milliárdos, felülről nyitott keretösszeg volt elkülönítve, ami idővel 18 milliárdra emelkedett. A magyar gazdaság állapota év végén lehetővé tette a további kiegészítést, így összesen 29 milliárd forint értékben sikerült tucatnyi egyetemet a PPP terhektől megszabadítani. Megjegyezte, hogy elsősorban ott tudták megtenni a lépést, ahol a partnerek is nyitottak voltak a szerződések megszüntetésére.

Az államtitkár elmondta, hogy az idei költségvetés 18 milliárd forintot tartalmaz erre a célra, de reményei szerint a gazdaság ismételten jól teljesít majd, s így a tavalyihoz hasonló volumenben zárhatnak le PPP konstrukciókat.

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy a 2004-2010 közötti oktatási kormányzat PPP-konstrukciókban felsőoktatási intézményeket épített és újított fel, ami nem volt szükségszerűen rossz, de a szerződések elemei a magyar állam számára hátrányosak, a magánpartnereknek rendkívül előnyösek voltak. 2010 után az új kormány felülvizsgálta az 54 projektet, amelyek a teljes futamidejükre 400 milliárd forint költséget jelentettek volna, miközben a projektek bekerülési értéke nem haladta meg a 100 milliárdot. Mint mondta, az épületeken túl a kapcsolódó szolgáltatások sem voltak előnyösek az intézmények számára.

Az államtitkár a felsőoktatási intézmények gazdálkodását érintve pozitívan nyilatkozott a rektorok mellett működő kancellári rendszerről. A kancellárok munkájának is köszönhetően, 2016 végén a 28 állami felsőoktatási intézménynek gyakorlatilag nem volt kifizetetlen számlája – hangsúlyozta.

Palkovics László rámutatott, hogy év végén az egyetemek számláján 253 milliárd forint volt, ehhez elenyésző kétmilliárd forintos tartozás társult. Hozzátette: ilyenre korábban nem volt példa, ellenben előfordult már, hogy az év végi 30 milliárdos tartozáshoz csak ugyanannyi számlán lévő pénz párosult.

András István a DUE rektora kiemelte, hogy a PPP-ben keletkezett kötelezettségek folyamatosan jelen voltak az intézmény életében, sokszor fenyegetést jelentettek a további működésre. Úgy vélte, a rossz konstrukciótól megszabadulva még erősebb felsőoktatási intézményé válthat a DUE.

Mészáros Virág kancellár elmondta, hogy a négy PPP projektjük közül a legnagyobb szerződést sikerült kiváltani év végén, amit 2006-ban 20 éves időtartamra kötöttek. Hozzátette: működési kiadásaik 20 százalékát tették ki eddig a PPP kötelezettségek, ennek felét a most kiváltott projekt adta évente 260 millió forint értékben. A projekt kivásárlásával a következő 10 évre megszűntek a kötelezettségek: a magyar állam 1,2 milliárdos megtakarítást, az intézmény 900 millió forintos megtakarítást realizál.

Megjegyezte, hogy a további projektek kivezetésének előkészítése is megkezdődött és reményeik szerint idén azokat is sikerül lezárni.”

Forrás:
Tavaly 29 milliárd forintból 12 egyetem PPP projektjét váltották ki; Emberi Erőforrások Minisztériuma; 2017. január 11.