Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarterületfejlesztés

Forráshoz juthat a Balaton

Szerző: 2017. január 30.No Comments

„Jövő hét keddre hívta össze a Balaton-parti polgármestereket a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), hogy a strandfejlesztésre kiírandó pályázatokról tájékoztasson – értesült lapunk. A településvezetők ezt úgy értékelik, hogy újranyílhat az átcsoportosításra hivatkozva tavaly júliusban visszavont forráskeret.

Alsóörstől Zamárdiig valamennyi Balaton-parti település polgármesterét meghívta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) arra a jövő keddi siófoki megbeszélésre, amelyen részletes tájékoztatást kaphatnak az érintettek a kiemelt üdülőrégió 2017-es fejlesztési irányairól. A Magyar Turizmus Zrt. jogutódjaként funkcionáló MTÜ részéről Gajda Tibor, a stratégiai fejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettes a balatoni strandok fejlesztését, illetve az e célra kiírandó pályázatokat jelölte meg fő témaként.

A lapunk által megkeresett településvezetők szerint ez mindenképpen kedvező fejlemény azután, hogy a kormány tavaly júliusban a turizmusfejlesztési célra felhasználható európai uniós források összehangolásáról határozott, amelynek részeként visszavonta a 300 milliárd forintos balatoni fejlesztésekről szóló 2015-ös határozatot.

Várhatóan jelentős átfedések lesznek a régi és az új pályázatok között, amelyek a Gazdaságfejlesztési és innovációs (Ginop), illetve a Terület- és településfejlesztési operatív programon (Top) keresztül érhetők el – mondta a Világgazdaságnak Bóka István, Balatonfüred polgármestere, aki a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke is egyben. A strandfejlesztés lényegében valamennyi település életében kiemelt projekt, többen kerékpárutat, mások szörfközpontot vagy ökoparkot terveznek. Balatonföldvár polgármestere, Holovits Huba lapunknak elmondta, a Top-forrásokra benyújtott pályázataik egy részénél hiánypótlásra kötelezték őket, valamennyi beadványuk döntés-előkészítés előtt áll. Kiemelte, a kormányzati szándék szerint valamennyi fejlesztésnél alá kell írni a 2017-es év végéig a támogatói szerződést, így nem tart attól, hogy támogatásoktól esnének el. Példaként felhozta, pályázati pénzből hasznosítanák a Széchenyi családhoz köthető Kulipintyó villát, illetve a szabadtéri színpadot is újjáépítenék.

A 2014–2020-as uniós ciklus során az eredeti terv szerint 95,5 milliárd forint juthat közlekedésre a Balatonnál. Ebben benne van a 710-es számú út, ez a leendő M8-as autópálya, a Balatonkenese és az M7-es közötti elmaradt három kilométeres szakasz megépítése, autó­pálya-csomópont és elektromos vasúti kör kiépítése, illetve központi forgalomirányítás a tó körül. Turisztikai fejlesztésre 26,7 milliárd forint juthat: egyebek mellett 3,5 milliárd kerékpárutak építésére, 2,5 milliárd borutak kialakítására. A gazdaság fejlesztésére 25,2 milliárd forintot különítettek el, ebből a balatoni cégek versenyképességére 6,2 milliárdot. A Balaton vízminőségének javítására 59,2 milliárd forintot lehetne fordítani. Ezek a keretszámok azonban változhatnak annak tükrében, hogy mit állapít meg a Magyar Turisztikai Ügynökség, miután áttekintette a turisztikai fejlesztéseket, a pályázatokat, a forrásokat, és a közbeszerzéseket.”

Forrás:
Forráshoz juthat a Balaton; Gyöngyösi Balázs; Világgazdaság Online; 2017. január 27.