Skip to main content
Internetművelődéstudomány

Őseink nyomában – családfakutatás az interneten

Szerző: 2017. február 4.No Comments

„Folyamatosan töltik fel a Veszprémi Főkáptalani és Érseki Levéltár iratanyagát, köztük a plébániák anyakönyveit is az internetre. A levéltári kutatás helyhez és időhöz kötött, időigényes munka, hiszen a kutatást nagyrészt a levéltárakban kell végezni. Gyorsabbá és hatékonyabbá tehető a kutatói munka a levéltár e-kutatás szolgáltatásával, amelyről január 24-én számoltak be sajtótájékoztató keretében a Szaléziánumban.

Karlinszky Balázs igazgató ismertette a levéltár új szolgáltatását. Elmondta az e-kutatás szolgáltatás 2016 júniusában indult: alapvetően levéltári forrásokról készült digitális képfelvételek böngészését-kutatását tették lehetővé az internet segítségével. 2017 januárjában az eddigi tapasztalatok és visszajelzések alapján gördülékenyebbé tették a honlap működését, illetve fontos mérföldkőhöz érve megkezdték a felületen az eredeti plébániai anyakönyvek közzétételét. A felkerülő fényképek egy része ingyenesen, az anyakönyvi adatokat és a lélekösszeírásokat tartalmazók pedig díjfizetés ellenében váltak kutathatóvá. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó anyakönyvek kutatása két módon lehetséges. 1.) A levéltár törzsállományába tartozó anyakönyvi másodpéldányokból felépítésükből adódóan a 90 évnél korábbi bejegyzések kutathatóak: 2017-ben például az 1895 és 1926 közötti évek érhetők el. 2.) A plébániák tulajdonát képező, a levéltárban letétként őrzött eredeti plébániai anyakönyvek esetében pedig folyamatosan töltik fel a jogszabályi korlátozásba nem ütköző évek fényképeit. Első lépésként most az egyházmegye négy plébániáinak anyakönyvei, köztük az egyházmegye székhelye, Veszprémé kerültek fel az oldalra.

Az anyakönyvek alkotják az egyházközség vérkeringését. Minden anyakönyv egy-egy szívdobbanás, ha a kutatók tudják azt használni, abból új élet fakad – mondta Nagy Károly c. apát, kanonok, a Szent Mihály Bazilika plébánosa. Hangsúlyozta, hogy nagyon örül a kezdeményezésnek, hiszen az iratok védelme és az utókornak való megőrzése érdekében ez egy nagyon fontos feladat.

Az anyakönyvek közül elsőnek a Veszprémi Szent Mihály, a Pápai Szent István vértanú, a Szentkirályszabadjai és a Tapolcai Plébániák anyakönyvei kerültek digitalizálásra.

A sajtótájékoztatón Brányi Mária alpolgármester és S. Perémi Ágota a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója is elismerését fejezte ki az e-kutatás szolgáltatással kapcsolatban.

„A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár feladata szerint őrzi a főegyházmegye mindenkori területéről az egyes plébániák, kulturális és szociális intézmények és az érseki hivatal iratanyagát, illetve a jogszabályoknak megfelelően lehetővé teszi az azokban történő kutatást. Az utóbbi években a családkutatói- és helytörténeti érdeklődés jelentős növekedése volt tapasztalható a levéltárakban. E kutatói igény a levéltárosok részéről is megkülönböztetett figyelmet érdemel, így az elméleti megfontolásokon túl a gyakorlati szempontoknak – pl. állományvédelem, munkaszervezés – is fontos része volt a projekt születésében.

Az e-kutatás szolgáltatás igénybevétele az ingyenesen elérhető fényképek esetében is – ahogy a személyesen történő levéltári kutatás is – regisztrációhoz kötött. Az ingyenesen elérhető tartalmak böngészése az érvényes regisztráción túl nincs időkorláthoz kötve. A díjfizetéshez kötöttek esetében lehetőség van tizenöt napos, negyedéves vagy éves hozzáférést választani.

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár honlapján (http://www.vefleveltar.hu) jelenleg mintegy 220.000 digitális fényképfelvétel érhető el. Ennek döntő hányadát az anyakönyvekről – a másodpéldányokról és az eredetiekről – készített felvételek jelentik. A másodpéldányok esetében ez az 1895 és 1926 közötti 31 esztendő, évi 15–16 darab, egyenként 600–700 oldalas kötetének fényképeit jelenti. Az eredeti anyakönyvek közül a veszprémi Szent Mihály plébánia 33 kötete, a pápai Szent István plébánia, illetve Tapolca és Szentkirályszabadja 1895 előtti matrikulái érhetők el. Terveik szerint a kutatói érdeklődésnek megfelelő fényképezés sorrendjében valamennyi, a levéltárban letétként őrzött eredeti anyakönyv fényképei megtekinthetők lesznek.

Az archívum a megújuló e-kutatás szolgáltatásával csatlakozott más egyházi levéltárak hasonló kezdeményezéséhez. E-kutatás működik a kalocsai érseki, a győri, pécsi és a váci püspöki, a bencés és jezsuita szerzetesrendi levéltárakban, az Evangélikus Országos Levéltárban, illetve az országhatáron túl az erdélyi érsekség archívumában.

Az e-kutatás projekt megvalósításában közreműködtek a levéltár munkatársai: Felhősi Nóra, Karlinszky Balázs, Szabó Mátyás, Varga Tibor és Vargáné Seff Petronella, illetve a megbízott informatikus szakember: Koprivanacz László. Külön köszönet illeti az informatikai keretek megalkotásáért és működtetéséért Sütöri Zoltánt, a veszprémi érsekség rendszergazdáját. A projekt a Veszprémi Főegyházmegye anyagi támogatása révén valósulhatott meg.””

Forrás:
Őseink nyomában – családfakutatás az interneten; Veszprémi Főegyházmegye; 2017. január 25.