Skip to main content
közigazgatás: magyar

80. Kormányinfó: állami tulajdonba kerülhetnek az elhagyatott ingatlanok, folytatódik a bürokrácia leépítése, befejeződik a kormányablakok építése

Szerző: 2017. március 2.március 6th, 2017No Comments

„…[Állami tulajdonba kerülhetnek az elhagyatott ingatlanok] Állami tulajdonban kerülhetnek azok az ingatlanok, amelyek tulajdonosaiként az okmányok olyan embereket jelölnek meg, akik több mint 115 éve születtek. Lázár János közölte: erre a belterületi ingatlanok valamint a mezőgazdasági földek hasznosításának könnyítése érdekében van szükség. A járási hivatalok, ezen esetekben hirdetményben kísérelnék meg a tulajdonos vagy az örökösök felkutatását, akiknek lehetőségük lesz póthagyatéki eljárás lefolytatására. Az ingatlanok akkor kerülnek az államhoz, ha azokért senki sem jelentkezik – ismertette Lázár János.

Hozzátette: a belterületi ingatlanokat átadnák az önkormányzatoknak, az osztatlan közös tulajdon megvételére pedig lehetőséget biztosítanak a tulajdonostársaknak. Ismertette: a több mint 18 millió ingatlan-nyilvántartási bejegyzésből csaknem 1,9 millió hibás, például hiányos a tulajdonosra vonatkozó bejegyzés. Ismertette: 13 ezer olyan tulajdoni lap van, amely szerint a tulajdonos 1896 előtt született.

[Lezárul a kormányablak-építési program] Beszámolt arról is: pénteken Szigetszentmiklóson a miniszterelnök részvételével zárul le a kormányablak-építési program, amelynek eredményeként a 297 járásában összesen 262 kormányablak jött létre. Az ügyintézés eddigi költségcsökkentése évente összesen 14,5 milliárd forintos megtakarítást jelent az embereknek – ismertette, kijelentette ugyanakkor azt is, hogy még mindig nagy a bürokrácia és sok a bürokrata, ezért gondolkodni kell a következő lépéseken…”

Forrás:
A kormány fenntartja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzete; Miniszterelnökség; 2017. március 2.